2012. június 9., szombat

BONUS fejezet: Everydays

Sziasztok!
 Azt hiszem minden történet vége felé kell egy kevésbé komoly rész, amin sokkal inkább nevetni tud az ember, mit sem elgondolkozni, vagy hasonlók... s mivel már a vége felé járok első TWC-s műremekemnek így alkalomszerűnek tartottam egy ilyen rész megírását! Szal jó szórakozást ;) Remélem azért még nem pártoltok át SP-hez xD

Attention: EXTRA BETEG RÉSZ!

[Mindennapok]


Világ életemben toleráns ember voltam. Csak ezt nem várhatom el másoktól! A hangulatom pedig amúgy sem épp a megértés kivárására alkalmas ilyen percekben. Totál őrület, hogy rajtakaptak! Eddig Oscar már egyszer meglátott minket, de sajnos az IQ szintje legmagasabb pontja max 0.5 tized lehet. Nem várhattam tőle, hogy elmondja a többieknek, elvégre mire beért a koleszba már el is felejtette - nem megérzés, tény és való. Mert akkor már nem most lenne az első alkalom, hogy le kell ülnünk a haverjainkkal megbeszélni a dolgot. Ugyan mégis mit várhattam? Megértést? Könyörgöm! Az ikertestvéremmel szexelek... a lelkem biztosan nem fog a Mennybe kerülni!
- Mégis mikor akartátok elmondani?
Jött az első kérdés Leotól, pedig én úgy éreztem már többszörösen is túlestünk a dolgon. De elég látható, hogy még koránt sem! De Tom szerint ha rendes spanok (én inkább az igaz barátok kifejezéssel élnék), akkor hozzám hasonlóan ők is tökre tolerálják a szituáció fennállását, bármit is láttak. Na jó! Talán nem bármit.
Tom helyettem válaszolt a kérdésre: az igazat megvallva mondolatára gondoltam én is, de vegyük számba, hogy én nem így nyögtem volna be:
- A kérdés helyesebb lenne úgy, hogy egyáltalán el e akartátok mondani!! És a válasz pedig ez: NEM!
- Azt hittem barátok vagyunk.
Lelkizett Justin, majd Leora meredt, aztán megigazította a takarót a hátán. Én ezzel a mondattal sem vagyok tisztába - legalábbis a vizuális tartalmával. Hiszem ha látom alapon élek lassan 17 éve! Elvégre hamarosan annyi leszek. És még ezalatt a velük töltött két év alatt (közel két év) egyszer sem tűnt fel, hogy komolyabb barátság alakul közöttünk. Francokat! Engem lassan úgy kezelnek, mint a házi nénit. Egy: nem vagyok nő, kettő: nem takarításra szakosodtam tudtommal, hanem egyenlőre csak tanulásra!
- Igen azok, de ez még nem azt jelenti, hogy feltétel nélkül mindenről tudnotok kéne, ami a nemi életemben történik.
- Remek, de legalább ne nyilvánosan csináltátok volna! Vagy mi a f*sz van? Billt is úgy kezeled, mint azt a nem tudom hány csajodat? Amikor kedved szottyan megrakod, és ez helytől, és időtől is független?
Nem különösebben hagyott nyomot a "nem tudom hány csajod" végződésű kérdés, mert szerintem tisztában vagyok azzal, hogy Tom... hogy Tom életében nem csak én vagyok a top lady? Az lehet. De egyedül én vagyok a "first one" hapsi! Ezt szerintem senki sem tudja megcáfolni. Még az sem, aki lánynak néz, mert tökre más van a lábam között! Bebizonyítsam?
- Akár! És mi a problémád ezzel?
- Kedves Tom: az egyetlen dolog... MERT EGY LÉGTÉRBEN ALSZOM VELETEK!
A feszült hangulat lassan konfliktusba torkollot a szemszögemből nézve. S talán ha más is jelen lett volna az illető is kiszúrta volna! És pont ezért kellett felkelni fél órával előbb, mint normálisan, hogy ezt meg tudjuk beszélni. Remek! Szerintem több kell ide, mint fél óra...
- Amúgy ti, hogy szoktátok...
- OSCAR! Nem pont veled fogom megosztani a taktikáimat.
Szólta le Tom, majd vetett egy futó pillantást rám. Én pedig a magam módján elfordultam. Addig örül a lelkem míg nem vonnak bele engem is!
- Egyébként, Bill...
Ennyit erről! Az álom, ami szerte foszlott. Remek!
- Hm?
- Én nem tudom miért, de úgy látom a sémát, hogy nem adod könnyen magad senkinek. Mégis hogyan jöttetek össze? Mikor? Mióta?
- Leo! Szakadj le az öcsémről.
- Őt kérdeztem, te kétéltű hasonmás!
- HOGY MONDTAD?!?!?!?!?!?!
- Semmi.
Azért még mindig kézzel tapintható köztük a szintkülönbség. Fel sem tűnt, hogy Leo is tart egy bizonyos szinten az én harcias kedvű bátyámtól! De most válaszolni kellene?
- Hát lássuk csak... ha tényleg érdekel még valahogy év elején! Na jó: inkább októberbe.
- Az is ott van még. És meddig futottatok egymás után?
- A dolog magától jött: nem futottunk, hanem csak minden egyszerűen kialakult.
- Hogy lehet valaki ennyire egoista!
Törte meg a szinte gondtalan beszélgetést Kevin, aki épp felmászott emeletes ágya tetejére. Bizonyára biztonságos távolságba akart kerülni a már látszólagosan felhergelt bátyám elől!
- Ezt kifejtenéd?!
- Tudod Tom... nem titok, és könyörgöm ne verj agyon, mert nem csak én érzem így: te világ életedben egy beképzelt vadállat voltál...
- Te meg egy ork.
- Remek! Örülök, hogy mindkettőnknek van véleménye a másikról...
- Szigeti gnóm!
- Most azért akarsz visszavágni, mert felfedtem előtted az igazságot?!
- Pontosan, te agyon szteroidozott hobit!
- Na azért normálisan...
Lépett közbe Leo, de ezt azok ketten elengedték fülük mellett. És folytatták.
- Szóval: szerintem azért jöttél össze az ikertesóddal, mert rohadtul beképzelt vagy.
- Takarodj már, te elfajzott elf!!!
Talán jó hatással volna a humorérzékem Tomra? Ezen még én is nevettem. De csakhamar visszarázódtam és lappangó izgatottsággal lelkemben vártam az események tovább fajulását.
- Ezt úgy értem, hogy itt lehet nem is Billt...
- Ki ne mondd, mert felmegyek és megborítalak!!!
- Talán nem is Billt szereted, hanem a tükörképedet!!!
- KEVIN!!!! Elszakadt a cérna. Most megütlek!
Leo és Justin hamar felpattantak, hogy lefogják bátyámat, én pedig Oscarral kívülállók szeméből nézhettem a történteket. Ő túl hülye, hogy beavatkozzon, én pedig ugyanehez túl okos és megfontolt vagyok. Viszont ha belegondolok ebbe talán van némi valószínűsége. De ez mennyire kéne befolyásoljon? Attól függetlenül az nekem is jó, hogy együtt vagyunk, bármilyen "fujj" is a dolog.
- Srácok! Nyugalom!
- Majd akkor nyugszom meg, ha a vérét mosom a padlóról!!
- Tom! Higgadj le!!!
- Oké.
Tom hirtelen megdermedt. Lassan visszacammogott mellém és olyan szorosan tette le hátsó féltáját az enyém mellé, amilyen szorosan lehet. Grimaszomat követően kellő információval láttam el őt helyzetemet illetően:
- Tom, nem akarsz esetleg az ölembe ülni?! B*zd! Agyon nyomsz a jó seggeddel.
- Hagyjad a fokhagymáimat!
- Fokhagyma?! Az nekem van.
Néztem rá egy furfangos arcvonással, és ezt követően ő hirtelen felállt, és tényleg beült az ölembe! Hiába lökdöstem, csak nem tágított. A fiúk persze olyan rémült arcot vágtak, mint amilyet én vághatok egy matek egyes láttán, holott megvan a dícséretesem. De Tom hárított:
- Mi van?! Már úgyis mindent tudtok. És ez nem fog változni a ti kedvetekért!
Belőlem persze rögcest kitört a témától eltérő kérés forma:
- Tom! Vedd már ki a tetves rasztáidat a pofámból...
- Nem vagyok tetves!
- Még lehetsz.
- Bill!
- Abbahagytam!
Mostanában próbáltam visszafogni magam az elszólásaimat illetően, de látható mennyire megy a dolog. Tovább lökdöstem!
- Szálj le rólam, olyan hegyes a segged, mint egy sziklaóriás mellbimbója!!
Tom már nevetett, majd gondolom kapcsolt mit is mondtam, mert hátrafordult félig-meddig. De a nézéséből nem épp a higgadtság, és a jóhiszem jött le! A magam módján nem törődtem ezzel, meg amúgy is készülődeni kellett, elvégre lassan 8 óra.
***
A történelem tanárom világ életében nagy komikus hírébe állította magát. Csak ezt épp mi, az iskola tanulói látjuk ennek ellenkezőjét! Épp töri órán ülök, és a Véreskezű Mária királyságáról - helyesbítve királynősségéről, és az égető vágyról, hogy despotikus hatalmat alakítson ki - van szó. Az önelégült egyeduralomra törekvő, szadista, s ugyanott rendkívül morbid középkorú nő hatalomra kerülésének történetének kivesézésére az osztályom szinte megegyező hangsúlyban adta a tanár tudtára érdeklődési szintjét a tanár részére, amit az illető igyekezett a maga módján figyelmen kívül hagyni. Talán nem igyekezett eléggé!
- Gyerekek! Nem vagyok tisztában a morgás tárgyával. Bár lehet csak én volnák ily tudatlan?! Minden esetre: visszatérhetünk a mi kedves Véres Máriánkra?
- Hogyne.
Lökte oda bátyám, majd folytatta előzőekben megkezdett legújabb bealvási teknikájának elővezetését. Helyesebb lenne azt mondani, hogy levezetését, mert aztán előzményekre nem tellett tőle! Csak felállította a töri könyvet, ami kellő takarást nyújtott, és letette azt az eszméletlenül üres, de ugyanott nagyon is kívánatos fejét a padra. Lássuk be: ehhez ért a legjobban. Na meg a szexhez, de az történetesen egy másik téma!
- Hm. Sejthettem volna, hogy pont magát fogja érdekelni a téma, Kaulitz úr.
Minden kétséget kizárólag ezt nem nekem szánta, hanem Tomnak. Szóval én teljes lelki nyugalommal másolhattam, amit Herr Schirz épp most vésett a táblájára egy zöld filccel, amit egy fekete bevégezte hozott előtérbe. Olyan gyorsan kifogynak ezek az olcsó táblafilccek! Annyi esze viszont senkinek sincs a tanári karban, hogy némi hozzáadott alkohollal (tuti van a szertárban, vagy épp valamelyik aktatáskában!) a filctoll betétjébe az máris új lenne, s annyival tovább lehetne használni! - ám ezen IQ szint alacsony szintjét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy tankérem épp most vetette egy hetyke mozdulattal a kukába az illetékes filctollat. Majd ezzel folytatta:
- Érekességként mondanám, hogy Véres Mária megegyezik a fiatalok egyik örökösen kedvelt históriájának főhősével, Bloody Maryvel...
- Pff. Én már együtt is aludtam vele!
Szólt Tom, aki megint rosszkor tért vissza álomföldről.. véve célzását elintéztem ennyivel:
- Inkább aludj vissza. Jobban elviselem a horkolásodat, mint a humorérzéked.
- De Bill! Elhiszed, hogy tök olyan vagy reggel, ha elalvás előtt nem mosod le a sminked???
- Tom. Kímélj...
Adtam tanácsot neki, majd kénytelen voltam farkasszemet nézni Schirzcel.
- Kaulitzék! Én elhiszem, hogy nem akartak beülni az órámra, de...
- Tényleg? Erre vártam év eleje óta...
- Tom, ne csináld...
- Hogy mondta?!
- Nos: végre rájött, hogy egyáltalán nem akarok törire járni.
- Hm. Persze. Én sem akartam tanár lenni!
Tom szemében szinte megcsillant a remény, és elkezdte húzni a témát. Hátha már nem kell tanulni az órából hátra lévő negyed órában! Ezt az ötletet azt hiszem osztani fogom. De Tom megelőzött:
- Tanárúr mi akart lenni?
- Űrhajós...
Ugyan hangjából lejött a szarkazmus, de a magam módján megint később gondolkoztam, mint sem cselekedtem.
- Ahh... tönkre menne a NASA.
A mellettem ülő bátyám majdnem kifordult a székből nevetési rohamát követően, amire az osztály többi tanulója is ezt a cselekvést követte. Én pedig vállat vontam és elkezdtem összeszedni a cuccaimat. Előre láthatólag ebből sem lesz már töri!
- Remek volt Bill. Elismerésem: jó poént kreált. Remélem holnapra ekkora átéléssel fogja megírni Véres Mária történetét!
- Tanárúr. Inkább a királyét! Azt hiszem útálom ezt a nőt...
- Már nem útálhatja, hiszen meghalt!
- Az lehet. Pusztán azért fújok rá, mert a bátyám ráébredt, hogy én vagyok a reinkarnációja, amit ezúton is szeretnék neki megköszönni.
- Két oldal!
- Három?
- Ahogy akarja! Kér szempontokat?
- Nem. Megoldom.
Talán tisztázhatnánk: csak azért írat velem ESSZÉ-t mert jobb beszólásaim vannak, mint neki, és most sokalt be. Tehetek én arról, hogy a humorérzék is tovább öröklődött bennem?! - ha már itt tartunk nem tudom egy Bloody Mary mennyire lehet humoros.
***
- Szerintem szép volt.
- Kösz Pietro...
- Nem azért Bill, de amióta Tommal vagy még oltogatósabb lettél! De ugyanitt rossz hatással is van rád.
- TOMMAL VAGYOK?! Mi? Ezt hogy érted? Miről tudsz? Mit mondott neked Kevin?!
- Öüm. Semmit? Csak mostanában észrevettem, hogy örökké Tommal lógsz.
- Ja. Már rosszat hittem.
- Van valami, amit el akarsz mondani?
- Nem, semmi. Azt hiszem jobb lesz, ha rohanok. Meg kell írnom ezt az ESSZÉ-t holnapra...
- De még lesz egy tesid!
De már mentem is. Viszont még visszaszóltam:
- Na és? Egy igazolatlannal több vagy sem? Mit számít?
- Te tudod.
- - - - -
Örültem amikor újból a koli vénséges épülete falai takarásában tudhattam magam. Éppen a könyvtárból összeszedett adatokat tanulmányoztam (amit nagy áron megszerzett nekem Zen) és jegyzeteltem amit fontosnak tartottam, mikor hirtelen betoppant Justin, s annyira idegbetegnek festett, hogy már vibrált körülötte a levegő! Hogy legalább a jószándék látszatát fent tartsam ezért a tőlem legjobban kitelő kedvességgel érdeklődtem a történtek felől:
- Mi a gáz Justin?
- Semmi. Fizikából bukásra állok...
- Dehát már általános iskola óta pótvizsgákra jársz belőle!
- Épp ez az. Most nem akartam! Nem is értem te hogyan értheted ennyire... várjunk csak egy percet! Hiszen te érted!
- Ó remek...
Most pedig előrukkolhatok a segítőkész énemmel. Mégis mit vétettem?! Nesze nekem: Bloody Mary helyett most napokon át magyarázhatom a kapacitást és a soros kapcsolást ennek a megrögzött bukásra állónak...
- ... hozd a könyved, és a füzeted!
- A könyvem eltűnt.
- A füzeted?
- Nem volt itthon WC papír...
Már majdnem megkérdeztem "mi az összefüggés" - de sikerült megtalálnom a rejtély kulcsát... végtére is. Sajátos stratégia!
- Jó. Akkor tanuljunk az enyémből!
Nem akarok komoly figyelmet fordítani ennek az elbeszélésére, mert még a végén megint átélem. De zömében egy óra után feladta! Én pedig vissza térhettem Véres Máriához. De azzal már mire végeztem gallyra lement a nap! És csak akkor emeltem fel a fejem a jegyzetek, papírgalacsinok és tintapacák alföldjéről, mikor az egész csapat hazaért. S mivel Tom véleménye szerint már nem kell rejtegetnünk a kettőnk közti dolgokat, így persze az sem volt meglepő, hogy hazaérkezését követően egyből belém erőszakolta a nyelvét. A cselekmény olyan hirtelen ért, hogy egy idejig cuppogtam a számmal, mintha szájfényt próbálnék eligazgatni a pittyemen, aztán két pislogást követően rámeredtem bátyámra. Erre Kevin fontosnak tartotta, hogy kifejtse véleményét a dologról:
- Pfúúúúj!!!!!!
Szemlátomást megviselték a történtek, mert az arca hirtelen olyan falfehér lett, mint a döglött teknősöm feje, amikor Tom túladagolta a szíverősítő gyógyszerrel, amit kiírt számára az állatorvos. Csak nem úgy hitted Tomnak? Végtére is... nem meglepő!
- Tudjátok én vágom, hogy ti most... na érted! DE KÖNYÖRGÖM!!!! NE ELŐTTÜNK!!!
Csatlakozott a párbeszédbe Leo, aki éppen a telefonját szorongatta méretes cíntányér kezei között. A magam módján biccentettem nekik, míg Tom megismételte a folytási kísérletemet! Minden kétséget kizárólag: pont a srácok kedvéért. - nem tudtam elrejteni szánakozó tekintetemet rendkívül gyerekes incselkedésére, ezért a jó öreg fintort követően felálltam, és áttértem a fürdőszoba helyiségbe. Lehetséges, hogy itt maradok a nap hátralévő részében!! Remek ötlet!
***
A napok olyan gyorsan telnek, és olyan rendkívüli dolgok történnek ezek alatt, hogy az ember észbe sem kap elégségesen mígnem arra lesz figyelmes, hogy már este 10 elmúlt. Újabban megrögzött kibeszélő show imádó lettem, hátha tudok meríteni némi ihletet újabb oltogatási taktikák kiváltásához. Tehát ez ma este sem volt másként, amikor hirtelen nem rohant le engem Oscar azzal, hogy reggel óta azt érzi, mintha valaki figyelné. Közöltem vele, hogy ez csak annyiban lehetséges amennyiben mi volnánk a kukkolók, dehát ő azt mondta "nem kisejezetten emberi kukkoló".
- Oscar... akkor te kire gondolsz?
- Nem is tudom. Talán egy szellem!
- SZELLEM?!?!?!?
- Igen. Amúgy hol vannak a többiek?
- A bánat tudja. Szerintem alszanak.
- Bill!! Mi van ha Bloody Mary... ?
- Ne is folytasd. Én vagyok a suli Bloody Maryje! Ne fossál.
- Te írsz róla ESSZÉ-t. Nem lehet, hogy háromszor kimondtad a nevét az íróasztali tükröd előtt?
- Egy: nem beszélek magamba. Kettő: NINCS IS TÜKÖR AZ ÍRÓ ASZTALOMNÁL!!!
Amíg éppen fejmosást tartottam Oscarnak hirtelen végigfutott a hátamon a libabőr. Hátranéztem és hirtelen a nappali béli tükörre lettem figyelmes hátam mögött. Még ha a legenda azt is tartja, hogy tükörbe kell nézni, hogy kifollyon a szemem vagy mittudom én - az akkor is csak legenda! Mégis mi reális lehet benne?!
- Mi az Bill?
Kérdését követően kikapcsolt a TV. Oscarral egyszerre meredtünk az immár üres képernyőre. Majd összenéztünk és egyszerre ugrottunk be a kanapé oltalmazó válfája mögé. Mikorra vettem a bátorságot, felálltam és megint a tükörbe néztem már egy ideje én is elkezdtem hiszegetni a téma valósághűségét. Ám ha ez szellem akkor azt valahogyan először is vissza kellene küldenünk a... - JÉÉÉZUUS!!! Kezdek bekattanni. - és megindultam a tükör felé. Valami gyanú keringett bennem, amikor a tükörben nem a mögöttem elnyúló terepet szemlélhettem, hanem az ablakot, ami elé még anno helyeztük. De mielőtt rájöttem volna bármire is egy fekete ruhás alak ugrott fel elém:
- Mit tettél? Miért kellett ezt tenned?
Kérdezgette míg én nekifogtam félni. Hallottam Oscar nyöszörgését a háttérből, de újból a csuklyás alakra meredtem, aki leemelte kapucniját. A saját arcommal találhattam szembe magam. Ám valami nem stimmelt...
- Eljöttem érted!!!!
Ijesztgetett, de mikorra már komolyabb figyelmet fordítottam a reszketésemre addigra Oscar beszaladt - volna - a szobába. De az ajtó hirtelen becsapódott előtte! Ekközben a fekete ruhás önarcképem átlépte a tükör keretét, és hirtelen elkezdett felém tartani. Hátráltam. Majd amikor megéreztem a fal hidegét pólómon keresztül reszketésemben kicsit megbotlottam. A fekete ruhás alak kuncogott... a magam módján ismét elfintorodtam, és a vártnál másabbat cselekedtem. De lássuk most minek kellett volna történnie: Oscart először is valaminek be kellett volna rántania a szobába, ahol megölve azt vér fröccsen az ajtóba. Ez tetőzné a hangulatban rejlő feszültséget, és igazi horrorfilmszerű opening alakulhatott volna ki. Azt követően kellett volna nekem sikongatva a bejárati ajtó felé futnom, és a csuklyás alaknak meg kellett volna jelennie előttem. A könyörgést gondolom kihagyhatom, mert mindenki vágja. Ezt követően pedig engem kellett volna a legbrutálisabb eszközzel megölnie (pl. egy kabátfogassal, vagy felmosó nyéllel). - dehát a változatosság kedvéért mégsem ez történt, mert időközönként rájöttem a titok nyitjára - és lesmároltam a csuklyás énemet.
- BILL! TE MIT CSINÁLSZ?!
Kérdezősködött Oscar és észrevehető volt a hangjában rejlő aggodalom, és félelem. A főbeteg gyilkost nem szokás lesmárolni! De ez inkább egy agybeteg csódányra emlékeztet... - mikor ajkaink elváltak felkattintottam a villanyt, és intéztem pár szót támadónkhoz:
- A sminkelés sosem lesz az erősséged. Ezálltal sosem tudsz majd engem kellőképp átadni! Mellesleg, ha eddig néztél tükörbe most nem javsolnám, mert biztosra vélném, hogy még az ott rejtőzködő IGAZI Bloody Mary is inkább visszavonulna saját kis kárhozatába a látványodtól, TOM!!!
Tom leemelte a feje tetejéről a csuklyát, lekapta a parókát, és Oscarhoz vágta, aki egy max hangerejű sikoltással díjazta cselekedetét.
- Miből jöttél rá, hogy én szopatlak?
- A száj pc-d ugyan kivetted, de neked nincs anyajegyed!
Böktem a szám alatt pihenő szemölcsömre, majd egy diadalmas vigyort követően ismét leültem a kanapéra, és miután visszadugtam a kihúzott dugaszt a konnektorból folytattam előzőekben megkezdett éjszakai programom.
- Nekem ez sok volt...
Oscar inkább bevonult a szobába, ahol Kevinék jól kiröhögtél (ezáltal fény derült arra is, hogy ők is benne voltak!). Tom kisvártatva hozzám csatlakozott. Látszik, hogy igyekezett lemosni a sminkjét, de egy jó öreg beszólást kiváltott belőlem arcberendezésének mostani helyzete:
- Most inkább ne menj bányába, mert a bányarém feljön, mert azt hinné műszakváltás van!
- Ez öreg poén...
- Tudom! De akkor is nevetséges ahogy kinézel...
Dőltem rá vállára, és a továbbiakban végre nyugodt lélekkel tanulmányozhattam a kedvenc kibeszélő showm. Mit hoz vajon a holnap?

8 megjegyzés:

Neserly Molly írta...

hát megint fantasztikus részt hoztál nekünk :D Annyira vicces, annyit röhögök rajta mindig xD Úgy szeretem ezt a lebukásos témát :D Meg ez a Bloody Mary is durva volt xD Jót kuncogtam itt magamban :D Nagyon várom a kövi részt! És... vége lesz? :( Kááár :(( de remélem, még nem olyan sokára, és biztos vagyok benne, hogy a következő TWC-s remekműveid is ugyanilyen jók lesznek :D
És khm... sajnálatos, hogy valaki képes hozzá átpártolni xD de nem mindenki húzódik SP-hez. Valaki Adam Lambertet választja :P xD
Nagyon várom a kövii részedet ^^

Annette írta...

Szióóó! :D
Hát ez tényleg beteg rész lett. Annyit szakadtam, mint még egyik részeden sem. xD A legjobban ez a kettő tetszett:
"- A füzeted?
- Nem volt itthon WC papír..."
és
"- Most inkább ne menj bányába, mert a bányarém feljön, mert azt hinné műszakváltás van!"
Ezeken olyat nevettem, hogy még anyumék is megkérdezték, mi van, de asszem, nem nagyon jönne be nekik a TWC... xD
Am ez a szellemes a végén nagyon ütött. :P Már amikor Bill a tükörhöz araszolt, akkor sejtettem, hogy Tom, Kevin és Leo szórakoznak. xD Oscar, szerencsétlen meg jól megijedt még így is, hogy csak tréfa volt az egész.
Az pedig, mikor a fiúk kérdezték az ikreket a kapcsolatukról, azt hittem, sokkal jobban kiakad majd mindenki, de jó lett így, hogy viszonylag higgadtan fogadták. :)
Nagyon jó lett a rész, nagyon várom a folytatást! :D
Puszillak, drága <3

Angel írta...

Te agybeteg vagy! :D
Édes Istenkém! Én meg óvodás korom óta ismerlek. Oszt anyámék csodálkoznak, hogy hülye vagyok. Bár ők se piskóták. Na mind1.
Imádom a részt! *.*
Folytit hamar! Pusszantalak!

Meloddy írta...

Köszönöm a véleményeket lányok :) a magam módján adom át a történeteket az biztos - de ne félj Molly, mert már készülőben van egy másik történet is :P igyekszem a folytatásokkal lányok *.* még 1x Danke Schön!!! ♥
Molly: az gáz, ha én is szeretem Adam Lambertet? :P (bár Billtől nem jobban ^^)
Annette: Hát anyudék is biztos maradandó lelki sérülést szenvedtek volna ha elolvasták volna >.<
Angel: igen, elismert agybeteg vagyok, de az is elismert, hogy én így vagyok elismert író :P

pussyy

Névtelen írta...

öhmmm... lool :D
hát fáj a hasam a röhögéstől :D
miért kell minden jónak véget érnie, még ha nem is most ?? :(
jut eszembe, fantasztikus lett, megint
Réka

Vary írta...

Hát ez qurvanagy voltXDDDD

Angel98 írta...

Basszus ez de jó lett:D:D:D Mennyit szakadtamXD Közben meg másolgattam belőle a bnőimnekXDD Dekár, hogy nemsokára vége:( (kviki1998 vagyok, csak azt a nevet meguntamxD)

Meloddy írta...

Réka: a sors keze van a dologban, hogy a jók hamar véget érnek, vagy legalábbis előbb-utóbb ;)
Vary: imádom, hogy ilyen bőbeszédű vagy xD
Ange98 avagy kviki1998: sikerélményem van, hogy már a barátnőiddel is megosztottad a művem xD