2012. július 21., szombat

XXVI.fejezet: Bill and Tom's Date

Hy ^^
Minek után egy örökké megmaradó élmény szerű skype beszélgetést éltem meg a legvadabb csajokkal (akik nem mellesleg a "rokonaim"), és miután apám felhívott, hogy megkérdezze milyen színű WC ülőkét vegyen a fürdőszobába - úgy gondoltam ennyi esemény bőven elég egy rész megírásához. Csak leszögezném: ezek után senki se várja, hogy normális részt hozok ;)


[Tom & Bill randija]

A kín-keserves kirándulást követően a kollégiumi szobámba érésemet után alig vártam, hogy eldobhassam magam az ágyamon. Persze mint mostanában olyan rendkívülien sok minden sem, ez se ment gondtalanul! Kezdhetném rögtön annyival, hogy épp csak beléptem, és leejtettem a rózsás üveget. Majd miután lelkem végre megnyugvásra tért lehajoltam megnézni a maradványokat - erre mit látok? Hát semmi baja. - viszont ahogy elnéztem azt az üvegcsét ott a földön... számtalan dolog pörgött le bennem. Mégis miért ad nekem ilyet a bátyám, vagy akár a pasim?! Ilyesféle ajándékokat nem csajoknak szokás?!?!?!?!?! Hát komolyan mondom a célom innentől az lesz, hogy eltörjem!
Ezen elhatározásomat egy hosszas veszekedés követte az imént szobába érkező Kevinnel. Tudom, hogy szinte állandó jelleggel egymást öljük, de azt is, hogy bármit is teszek: ez már csak így lesz... majd mikor nagy nehezen zártuk a témát hirtelen eszébe jutott Oscarnak, hogy a szoba közepére hugyozzon - ami megint csak alaptalan volt! Mert nem volt részeg...
- NEM TEHETED EZT, OSCAR!!!!!
- Miért?! Már meg is tettem!
Kevin is csatlakozott csetepaténkhoz, és várható összeugrásunkhoz.
- De b*zd meg Oscar! A fürdőbe nem lett volna egyszerűbb?!?!?
- De Tom nem enged be...
- MI?!
Most hirtelen felcsattantam és olyan sebbel-lobbal indultam meg a fürdő felé, hogy a kopogásom inkább betörési kísérletnek minősült (legalábbis a bent kuksoló pasimnak). De még mindig csak kifelé keltem magamból:
- TOM!!!! Remélem jóban vagytok a felmosóval, mert most nagy hasznát veszed a kettőtök közti kapocsnak!
Erre bentről a válasz:
- Mi?! Nem hittem volna, hogy tényleg megteszi...
- Hát ha nem Oscarról lett volna szó: ÉN SE!!
Épp háttal fordultam az ajtónak, hogy hamarosan lelépjek, mert Tom úgy fest nem most akar kijönni odabentről - de erre gyér szellő csapta meg a hátam, majd egy kéz markolt a pólómba (hátulról továbbra is, ami végett szinte elesve kötöttem ki a fürdőszoba padlón), ami be is rántott magával, és az ajtó becsapódott előttem. Persze a napi feszültség ismételten Tomra zúdult:
- Mit akarsz?!?!?!?!?!?!
Rémületem kiült arcomba miközben szemem előtt megjelent bátyám fedetlen alakja - leszámítva azt a kis, sárga törölközőt, ami ágyékát takarta. Férfias zavaromban (mivelhogy továbbra SEM vagyok nő) még enyhe pír is kiülhetett arcomra, ami hamar alábbhagyott, mikor bátyámból megint feltört a vadállat: kilökött a párától nedves csempének, és a lehető legközelebb állapodott meg tőlem/előttem. Kezeimmel aggodalmasan kapkodtam hátam mögött, de a vizes márványtól mindig lecsúszott. Eközben bátyám közben közölte velem, hogy...
- Szerinted mit?! Megrontalak...
Magyarázta, majd én hamarosan meguntam az életem. Dejavu?! Talán... minden esetre hagytam, hogy lesmároljon, és a csók közben oly szenvedélyessé vált, hogy legközelebb azon kaptam magam ahogy a fürdőkádban vagyunk és Tom épp a hátam mossa.
- Nem fognak szólni, hogy nem segítettünk?
- Kétlem. Oscar csinálta, neki is kell megoldania!
Szólt vissza miközben én elméláztam: még ha Oscar meg is oldja magának ez a tette akkor is ritka gáz, és komolyan mondom ugyanitt filmbe illő - szóval már annyira nem zavar, hogy megtörtént. Egyébként a napom is olyan bolondos volt, mint én magam! Rendkívüli baromságomban viszont csak addig jutottam, hogy semmire se vágyjak jobban, mint pont erre... hogy a kádban legyek miközben a bátyám a hátam mossa és még szabadon lévő kezével a... a férfiasságomat szorongassa?! - már kapcsolni sem volt időm, mert egy kéjes nyögés tört föl torkomból. Ugyan még csak elég gyér lett, de ez bátyám későbbi kézmozdulataival csak erősödött. És közben nem óvatoskodott nyakamat csókolgatni - én pedig így átadva magam az élet örömeinek kerestem meg a habos vízben bátyám formás hátsó idomait. És miközben ő kézmunkát végzett rajtam én egyre jobban csúsztam hátra, és simultam bele izmos mellkasába, miközben lélegzetvételem csak egyre gyorsult-gyorsult-gyorsult (megint egy nyögés)- és gyorsult. - így haladtunk ezen esti órákban a napi "teljes beteljesülés" felé... talán egy órát tölthettünk odabent.
- - - - - - - - - -
Miközben hajamat próbáltam szárazra törölni lassú lépések közepette elérkeztem a kanapéig a nappaliban. Kézbe vettem a mobilom, és mikor fényárba jutott a képernyőm... 18 nem fogadott hívás?!?!?!?!!??! (hoppá, elfelejtettem leszedni a némítást a botanikus kert után) És miután listára vettem: 12 - Georg; 5 - Gustav;1-David. És mivel Georg nyert, így őt hívtam vissza.
~ MÉGIS HOL A F*SZOMBA VOLTÁL?!?!?!?!?! KERESTEM A HÍMRINGYÓ BÁTYÁD IS, DE Ő IS SZ*RT FELVENNI!!!!!!!
Megjelent előttem az a sátáni fej, amint mögötte gyilkoló lángok csapnak az egekbe, ő pedig a saját kis szarvaival Lucifert helyettesíti, miközben én ideát halálra remegek, és az éppen mellém ülő bátyám vállára dőlök.
- Mi az Bill?!
- Kuss már!
~ ENGEM KUSSOLTATSZ?!?!?!?!!?
~ Jaj dehogy is Georg! Dehogyis... csak a gyökér és akaratos bátyámat. Aki megint kanos volt...
~ Jó, erre nem voltam kíváncsi. Na szóval: te merre voltál?
~ Hát Tommal fürödtem!
Ismertem be, majd a számra csattant egy kéz - ami történetesen nem az enyém volt - és beláttam, hogy "á, b*zd! Georgék nem is tudnak rólunk." Még nem! És remélem, hogy még nem is fognak! Nem akarom még egyszer átvészelni azt a Bloody Marys estét!
~ MIT?!?!?!?!?! TI EGYÜTT FÜRDÖTÖK?!
~ Ööö... többnyire nem! Ez ma kivételes alkalom volt, mert Tom olyan részeg lett a sulikirándulást követően, hogy nekem kellett neki segítenem lemosni a hányást az egész testéről.
- Na remek! Fogd csak rám...
Suttogta Tom, én pedig átdöftem a tekintetemmel. De mivel nem hatott: a telefonbeszélgetés végéig szuggeráltam!
~ Remek. Ez egy kicsit fujj, de nem tudok mit tenni... szóval! David hívott minket, egyszer téged is! 
~ Tudom.
~ Lesz*rom! Szóval: meg akar minket együtt hallgatni!
~ NA NE!!! Ez a humanista pióca mindenről tud?!
~ Mint láthatod... tehát: a wolmirstädti műv. házba meghallgatna minket egyik közeli barátjával.
David is meleg?! - gondoltam hirtelen, majd megráztam a fejem, és a továbbiakban minden erőmmel egy jó válasz összetételén gondolkodtam. Majd ez lett:
~ Hát én benne vagyok, ha nektek okés.
~ Mi már belementünk! Tom?
~ Ő biztos, hogy nincs, ezért kérdeztelek csak titeket!
- MI?!?!?!
- Kuss!
~ MEGINT LEKUSSOLTATSZ?!?!?!
~ Továbbra sem téged, Georg!!!
~ Na rendben. Akkor majd hívj fel ha megérkeztetek! Jó éjt.
~Jóéjt!
Letette, én pedig sóhajtva dőltem most a másik irányba. Tom furcsán figyelt miközben én lehelyeztem az asztalra a telefonom. Rásandítottam, ő meg most már úgy néz, amit még a jó öreg Dracula gróf is megirigyelt volna...
- Mi az?
Óvatosan kérdezgettem, ő pedig sóhajtva válaszolt:
- Annyira unom már a folyamatos szervezkedéseidet... ha ez így fog menni, ha már híresek leszünk, akkor onnantól kezdve minden hétvégén Play Boy lánynak kell öltöznöd, és előttem kell sztriptízelned!
Kicsit meghökkentem óhaján, de el kellett ismernem, hogy komolyabb meglepődéssel ez úgy nem is társult. Na, jó: egy kicsit. De azért, ha az embernek egy olyan bátyja van, mint nekem ez az evolúciós zsákutca, el kell ismerjük, hogy ez már igazán hétköznapi! Mármint ezek az ostoba, és rendkívül együgyű kívánságok. De hát visszaszóltam neki a magam módján:
- Esetleg a lábam ne gyantázzam le?!
Szóltam oda neki, mire ő száz wattos vigyorral az arcán közölte velem:
- Az sem ártana!
- Felejtsd el.
Zártam a témát, majd felálltam, felkaptam a telefonom, és betrappoltam a szobába, ahol már a többiek javában húzták a lóbőrt. Kivéve Leonardot, aki szorgalmas SMS -ezgetés közepette az ágya sarkában, a saját kis, sötét zugában, törökülésben leledzett.
- Leo, te nem alszol?
- Mondd már meg nekem őszintén: te vak vagy, vagy rövidlátó?!
- Jó, csak kérdeztem.
- Az én kérdésemre továbbra sem válaszoltál!
- Miért? Te válaszoltál az enyémre?
- Hogyne! Egy új kérdéssel.
- Milyen jellegzetes...
Löktem oda neki, majd szánalomtól csöpögő tekintetemmel elvonultam saját párnáim társaságába. Egy ideig persze még gondolkoztam a holnapon, aztán ez a szimpla elmélkedés átcsapott hirtelen aggodalomba, majd szépen lassan izgalomba. Várható volt, hiszen ha úgy gondolkozik az ember 16 éves, kicsi fia, akkor minden percben csak az a mondat fut át mintegy szalagcímként előttünk, hogy "ez már élesben megy". És ha ez nem elég egy kezdetleges izgalmi állapothoz (itt épp nem olyanra gondolok, ami pár órája a fürdőben történt), akkor mi? - ilyen gondolatokkal aludtam el aznap éjjel.
***
Ha a giga-mega-sztárság része, hogy szombaton a reggeli megnövekedett gyomorsavam miatt már 6kor csiripeljek, akkor lesz mit alakítanom. Ha énbelőlem valaha is híres ember lesz megesküszöm, hogy 10től előbb nem kelek! Bár lehet ez elég nehezen lesz kivitelezhető...
Szóval: miután reggeli perceimben békésen a napi koffein adagomat próbáltam elfogyasztani egy bárgyú tekintettel találkozott sajátom.
- 'Reggelt Justin! Te tegnap nem mentél haza?
- Szerinted ha hazamentem volna mégis hogyan aludtam volna a koleszos ágyamba, a koleszos alvó macimmal, és a koleszos párnámmal?!
- Jó, csak próbálok beszédtémát keresni.
- Inkább választ keress: mégpedig arra a kérdésre, hogy "mit keres egy magad fajta emós-buzi, a konyha közepén, reggel negyed 7kor?!"
Igyekeztem továbbra sem felvenni az oktalan beszólogatásait (ma pl. nem feketére, hanem fehérre festettem a körmöm!!), és továbbra is szürcsölgetni az immár langyos kávémat. De továbbra sem hagyott fel...
- Hallottad?! Várom a válaszod!
Mivel eléggé sértette a férfias becsületemet ezzel a rám ragasztott jelzőjével továbbra is elhagytam a válaszadás lehetőségét, és helyette belehelyeztem a már üres poharam a mosogatóba. Aztán: elsétáltam a legnagyobb nyugalomban a cipőmért, és miután lábamra helyezve meghúztam a fűzőt, és felkaptam a telefont, elindultam a fürdő felé, hogy csekkoljam bátyám hogyan is áll az előkészületekkel. Na persze Justin még továbbra is csak kitartóan ragasztotta rám a sértőbbnél-sértőbb beceneveket, és átkozta az összes nőnemű rokonomat - de e percben pont, hogy nem érdekelt. Ugyanis már beleszoktam az e fajta elbánási módszerekbe! Nem jelentett különösebb gondot a figyelmemen kívülre terelni ezeket. De mikor benyitottam a fürdőbe elég lehengerlő látvány tárult elém. Bátyám háttal volt nekem, és az ablak előtt állt. De nem hinném, hogy kifelé nézett, mert be volt húzva a sötétítő. Nem szóltam neki, csak a háta mögé sétáltam, és közben olyanokra gondoltam, hogy rosszul van, vagy valami... de pont az ellenkezője!
- Tom te... ?!
... rosszul vagy? Baj van? - ilyesfajta kérdésekkel álltam volna elő, ha nem látom meg mennyire nincs rosszul, sőt: mennyire jól van! A farmerja slicce le volt húzva, és kézi munkával kényeztette éppen meredező férfiasságát, miközben olyan fejet vágott, aki épp most szívott be. Egyenletes fel-le mozdulatokkal húzgálta a vékony bőrréteget, miközben sóhajtozott. De talán észrevett-talán nem: minden esetre a nevemet mondta a legnagyobb kéjjel hangjában.
- Bihll....
És csak tovább sóhajtozott, miközben a kézimunkát végezte önmagán. Végigfutott rajtam a hideg, majd elöntött a forróság: de a végén elgondolkoztam... ez az én nevemet mondogatja maszturbálás közben?!?!?!?!?! - majd gyorsan felkaptam az első kezem ügyébe kerülű tárgyat, ami egy Head & Shoulders férfi sampont jelentett. Mindenki megnyugtatására: most nem arra készülök, hogy megmossam szabadon lévő fanszőrzetét, hanem egy sokkal helyén valóbb dologra! - és hozzá vágtam teljes erőmből a sampont, ami a fején hangosan koppant. Persze azonnal félbe hagyta két-kézi munkáját, és miután elpakolta a lényeget, felém fordult, és magából kikelten ordította le a fejem.
- TE MÉGIS MI A F*SZ CSINÁLSZ??!?!?!?! Kilestél, vagy mi a bánat?!
Hogy leplezzem nem épp jó szándéktól vezérelt indulataimat lezseren nekidőltem a csempézetnek, és összefontam karjaimat, majd keresztbe tettem lábaimat. Kicsit felemeltem a fejem, és igen flegma arccal, igen flegma stílusban, igen flegmán válaszoltam neki:
- Már egy órája itt szólongatlak. Jó: csak 10 perce. DE TE PONTHOGY TÖK JÓL ELVAGY A FARKAD RÁNGATÁSÁVAL, MIKÖZBEN AZ ÉN NEVEMET SÓHAJTOZOD!
- Ööö...
- Tudod milyen rohadt kínos volt?!
- Tehetek róla, hogy az öcsémre gerjedek?
- Szerintem igen. De mindegy! Már nem törölhetem a képeket...
- Hm... amúgy is: már máskor is láttad, nem?
Kacsintott én pedig egy hörgést követően, meglepett arccal ugyan, de kiadtam az utasítást:
- Na jó... mosd meg a kezed, és menjünk!
- Rendben.
Vont vállat, én meg megpróbáltam kitalálni, hogy mégis mit mondjak majd Tomnak, ha kiderül: nem is most lesz a meghallgatás. Igen, feleslegesen keltettem fel! Meg kell mondjam őszintén, hogy a puszta indokom csupán annyi volt, hogy nem bírtam nézni, ahogy ő az ágyban fetreng - és minden bizonnyal k*rva jót álmodik - miközben a takaróját félredobva a párnájával takarja el ágyékát (amit ezen reggeli órákban csak az alsógatya takart), és szétterpeszkedve horkol. Nem, ezt nem! Tehát elviszem kajálni, majd elmegyek vele vásárolni... mi van?!?!?!?! Elvileg meleg vagyok, nem? Azoknak szabad shopping - cicát játszani! Na jó: éljünk inkább shopping - kandúr kifejezéssel! - szóval: szerintem most tuti meg fog ölni. Jobb lenne, ha megvesztegetném egy csomag gumicukorral? - na jó! Ez esetben (már csak a samponos-fejhez vágos rész miatt is) jobb lesz, ha komolyabb módszerekben gondolkozok. Jó, azért nem fogok neki tangában, meg pántos-csipkés-combfixben, és melltartóban ugrosni (persze ha ez lenne kitömném zoknival, vagy Oscar puffadt-fasírtjaival) előtte, de azért valami nem is tudom... valami olyan kell, ami totál-tuti-biztos megfogja majd!
- - - - - - - -
Séta közben elkezdtem az előbbi alapok végett kérdezgetni: neki mi jönne be? De a válaszai tőlem továbbra is csak negatív hatást váltottak ki...
- Na és ha lecidáznál?
E percben szükséges volt megállnom. Hitetlenkedve fordultam hátra, és tekintetem találkozott Tom kéjenc vigyorával. Tehát komolyan gondolja! Na jó... akkor vágjunk bele:
- Más?
- Most ezzel mi bajod? Utána én is csinálnám neked!
- Tom, én ezt... olyan megalázónak tartom.
- Ööö... miért is?
- MERT MEGALÁZÓ?!?!?!?!?!?! Keress valami mást...
- Jó... akkor menjünk be ide!
Bökött rá egy szexboltra. Ingerült tekintettel láttam el a továbbiakban - de végül bementünk. Inkább ez, mint a cidázás!
Odabent persze egy alattomos tekintetű, szőke, töltött mellű, seggű és ajkú, rikító piros szemüvegű nő fogadott minket.
- Segíthetek?
Ezt meg szokás kérdezni egy szex-boltban?! - fintorogtam, de Tom helyettem is előállt egy válasszal:
- Nem, csak válogatunk.
Válogatunk, hm?! Na remek... - de mire végiggondolom már azonnal tele van a kosár vagy 10 óvszerrel, egy szőrös bilinccsel, és egy doboz "nem akarom megtudni mivel". Aztán a fizetést követően Tom úgy szorongatta a piros szatyrot, amibe berakta a műcsaj a cuccokat, mint egy kisgyerek azt a nyalókát, amelyik akkora, mint a feje. Én pedig a magam módján egyre több flegmaságra utaló szófordulatot követően betértem egy marketbe, ahol eltöltöttünk még egyszer annyi időt, mint a szex-boltban. Ezt az édességekkel teli zacskót most én szorongattam 200 voltos vigyorral!
Olyan fél 10 magaslatában végül egy parkban kötöttünk ki. Tom zsebre tette kezeit, de közben lábait úgy nyújtóztatta ki, mint egy kamion-látta béka. Én persze felhúzott térdeim takarásában egy hetilapot forgattam, miközben észleltem, hogy Tom többször is rám nézett, majd elfordult.
- Na bökd már ki lelked bánatát!
- Hö?
- Istenem Tom!
Hirtelen leengedtem térdeimet, az újságot magam mellé raktam, és közelebb csúsztam hozzá...
- A'sszed nem vettem észre, hogy folyton-folyvást rám-rám tekinthetsz?
- És már ez is zavar?
- Annyira nem.
- Gyakran érzem, hogy te kibírhatatlan vagy, mint az összes barátnőm egybevéve...
- ÖSSZES BARÁTNŐD?!?!?!?!
- Nyugi már... velük csak szexelek!
- Miért? Velem mást is csinálsz?
- Hát persze!
Válaszolt hitetlenkedő tekintettel. Én pedig megforgattam szemeimet, és sóhajtva öntöttem ki neki a lelkem. Talán ez nem tartozik a meglehetősen férfias dolgok közé, de úgy éreztem akkor ezt muszáj lenne leszögezni...
- Tudod Tom van mikor úgy érzem... nem igazán... szóval! Van mikor úgy érzem semmibe veszel...
- Hát ezt jól érzed. De szerintem ez tény, nem értem! Azt hittem már korábban is feltűnt...
- Gyökér... khm! Szóval: ha nem épp így látom, akkor meg olyan, mintha egy csajnak lesnél.
- Hát ez épp nem igaz, mert egészen más tészta, ami a te lábad között van, és egy nő lába között!
- Hagyjál már kibontakozni!!
- Hallgatlak...
- MI AZ HOGY NEM SZOKTÁL NŐNEK NÉZNI?!?!?!?! Figyelj Tom: elég meglepő volt mikor kezembe nyomtad azt a nyamvadt rózsát!!!
Furcsáltam mikor bátyám arcán meglepődés jele mutatkozott ki némi... félelemmel? - aztán mindezt felváltotta a... szomorúság? Vagy mi ez? Csalódottság? - és hirtelen összeszorult a nyelőcsövem, alig kaptam levegőt, majd hirtelen én is elszomorodtam. Felálltam. Zsebre tettem a kezem. Éppen szólni akartam, mikor megelőzött:
- Nem tudtam, hogy ez sértő neked...
- Tudod Tom: az lehet, hogy meleg vagyok, és az is, hogy úgy is öltözök, mint egy meleg, de ettől függetlenül még én is férfiból vagyok.
- És ez mégis kinek tűnik fel?
Szólt vissza, én meg már megint padlót fogtam a flegmasága miatt. El nem tudom képzelni, hogy hogyan is jöhettünk ki ugyanazon a lyukon keresztül, mikor míg bennem többé-kevésbé él az elegancia, addig benne inkább egy pokróc változott személyiséggé. De többségében már beleszoktam ebbe a felállásba... mindig a jókkal csesznek ki, nem igaz? És az előbb még én éreztem sz*rul magam, mert megbántottam. De komolyan: ő mégis hány ezerszer bántott már meg engem?!
- Na jól van Tom... inkább induljunk el a stúdió felé!
- De akkor ha nem kell az a rózsa dobd csak ki... felőlem aztán még meg is taposhatod!
Hirtelen elgondolkodtam, és talán megint túl nőies monológ lenne, de meg kell hagyjam: ezt már csak azért se csinálnám, mert kicsit olyan érzésem lenne, mintha őt taposnám el...
- Nem fogom. Megtartom, ne aggódj! Mert igazából tetszik... csak.. egy példának hoztam fel!
- Ja jól van akkor.
Ő is felállt, és elindult. Én pedig még hátramaradva álltam egy helybe. Nem túl sokáig. Talán csak egy fél percig... és miközben azt néztem, ahogy ő lassan előre sétál, én továbbra is csak a háta mögött lesek ki a fejemből. Mégis mekkora baj, ha elrejtjük a valós érzelmeinket?