Sziasztok! Hát én lennék az ideiglenes szerkesztőtárs, Angel! :) Remélem nem fogjátok annyira utálni a részeimet! Minden esetre jó olvasást!
Tokio Hotel - In Your
Shadow (I Can Shine)
-twincest-
Bill Kaulitz
Tom Kaulitz
Gustav Shäfer
Georg Listing
stb…
Képzelet
[Tom szemszög]
Sötétség… Bár a legtöbb kisgyerek
fél tőle, én már 4-5 éves koromban is vártam az estét. Legalább is bizonyos
mértékig… A kintről beszűrődő sejtelmes fényeket, a hátborzongató hangokat,
amik nappal teljesen átlagosak, a képzeletemben megbúvó szörnyeket… Akkor
éreztem csak igazán boldognak magam!
Az incidens után egyedül mentem
haza. Mintha csak láthatatlan lettem volna, úgy császkáltam az úton. Néha-néha
felsejlett egy-egy kocsi fénye, de azok se igazán figyeltek rám. Azt hiszem
túlságosan átlagos voltam a számukra. Vagy csak fölösleges?
Mikor megérkeztem az ódon bérházhoz, felfordult a gyomrom.
Mikor nem voltam otthon, valahogy teljesen hidegen hagytak az emlékeim, és az
életem tudata. Viszont ha visszaérkeztem oda, azonnal eszembe jutott minden, az
elmúlt 13 évből…
Nagy nehezen előbányásztam a
kulcsomat nadrágsebemből, majd kinyitottam a nehéz fém kaput, ami egy belső, kövezett
udvarra nyílt. Végigcsoszogtam az elmozdult, néhol összetört járólapokon, majd
a lépcsőházba érve elindultam fölfelé. Mióta az eszemet tudtam ott laktunk,
abban a picike lakásban. Nem volt nagy szám, de nekünk épp elég. Két szoba, egy
fürdő, és egy konyhával összekötött nappali. 50 négyzetméter…. Ahogy így
elmélkedtem, észre sem vettem, hogy felértem a harmadikra. A folyosót gyér fény
lepte el, s akkor megláttam az ő alakját! Hosszú barna haj, vékony karok és
lábak, és mélyzöld szemei.Mellé ültem a lépcsőn, és nem szóltam semmit, csak
magamhoz húzva átöleltem.
- Végre megérkeztél! – suttogta édes hangján, kissé álmosan.
- Tudod, hogy úgy is hazaérek! Mint mindig! – a zsebembe
nyúltam, hogy rágyújtsak egy cigire, de mégsem tettem. Hiszen mellette nem
cigizhettem!
- A haverjaid szerint elkaptak a rendőrök…
- Mikor voltak azok itt? – hördültem fel. Az oké volt, hogy
azok a rohadékok otthagytak engem a szarban, de vajon mit akartak Biancától?
- Nagyjából fél órája. Persze az – bökött a fejével az ajtó felé – akkor is ivott, és nem nagyon
hatotta meg, hogy te élsz-e vagy halsz-e. Velem meg ordibálni kezdett, úgyhogy
kijöttem. – hadarta el egy szuszra.
Az a bizonyos az a
nevelőapánk volt. Mind a kettőnket örökbe fogadtak, így csak papíron voltunk
testvérek. Mikor visszagondoltam a gyerekkorunkra, ő még csak egy kis szeplős,
kócos hajú kislány volt, akit mindig nekem kellett megvédenem. Alig egy évvel
volt tőlem fiatalabb, számomra mindig is kislány volt. Egészen addig a napig…
- Azt hiszem ideje lenne lefeküdnöd! Nem jó ha a vállamon
alszol el! – simogattam a haját.
- Nem alszok… - motyogta álmosan.
- Na, persze! – álltam fel, és őt is felhúztam. – Gyere! –
nyitottam be az ajtón.
Bent cigarettafüst, és alkohol szaga volt érezhető. Bia-t
rögtön elküldtem aludni, én pedig a nevelőapánk szobájába mentem. Nem kopogtam
csak berúgtam az ajtót. Ő az ágyon fetrengett totál részegen.
- Undorít vagy! Ugye tudod?
- Tomika! – vigyorgott rám idiótán. – Kicsi fiúcska!
Hazajöttél?
- Mint láthatod! – gyilkos pillantásokat vetettem rá,
mialatt azon gondolkodtam, hogy vajon hány évet kaphatnék, ha kilökném az
ablakon.
- Miért vagy ennyire mérges jó apádra? Tessék! – vagy két
percig kotorászott a zsebében, majd előhúzott vagy 100 eurót, és felém próbálta
nyújtani. Én rögtön kikaptam a kezéből, és zsebre vágtam.
- Ez mégis honnan a pöcsömből van? Megint loptál? – nem érdekelt,
hogy ordítok. A szomszédok is szoktak, akkor én miért nem tehetném meg?
- Dolgoztam… Vagy nem… Nem emlékszem! – húztam meg megint az
üveget.
- Vén pöcs! – morogtam.
- Vegyél a pénzből nyalókát! Vagy óvszert! – röhögött fel a
saját poénján.
Szó nélkül mentem ki a szobából,
és becsaptam magam mögött az ajtót. Majd átmentem a mi szobánkba. Oda, ahol
Biancával mindig is éltünk. Ő már aludt, legalábbis szerintem igen. Vagy csak
engem akart megkímélni a beszélgetéstől, ami mindkettőnket feszéjezett. Valójában
soha nem beszéltünk arról ami körülöttünk folyt. Sem arról az iszákos baromról,
sem a pénzhiányról, sem a nevelőanyánk haláláról. Ezek mind olyan fölösleges
témának tűntek. Mégis tudtam, hogy neki fontos lenne… Én mégsem voltam képes a
lelkizésre.
Mikor úgy gondoltam, hogy már
biztosan alszik, kiálltam a francia erkélyre, és rágyújtottam egy cigire. A
hajnali hideg levegő megborzongatott, de nem érdekelt!
Már a cigi felénél járhattam mikor a nikotin elöntötte az
agyam, és az emlékeim közül előhúzta azt a srácot. A beszédét, a kinézetét, a
hangját. Megborzongtam, ám ezt a hideg számlájára írtam, ugyanis kissé fázós
típus voltam.
Az első cigit követte a második,
majd azt a harmadik, és így a srác egyre inkább közelinek tűnt. Eszembe
jutottak a füstös szemei, és a porcelán hatású bőre. Mint egy porcelánbaba!
Olyan mint amire Bianca mindig is vágyott. Aztán ott voltak a hosszú lábai is
karjai. Meg a… Műkörmei? Abban nem egészen voltam biztos, de esélyesnek
tartottam, hogy egy olyan kaliberű srác, valszleg nem kalapáccsal ütötte le
őket, úgyhogy erősen gyanakodtam a festékre.
Sokáig gondolkodtam rajta,
igazság szerint sikertelenül. Láttam az
arcát, a mozgását, hallottam a hangját, és az a rengeteg pénz… Hihetetlen volt
számomra, hogy az a srác csak annyit odalökött annak a zsernyáknak, csak azért,
hogy én megmenekülhessek. Én meg itt cseszelődök azon morfondírozva, hogy mire
lesz elég ez a pénz ami nálam van? Hiszen Bia-nak kellenek az asztma
gyógyszerek! Franba! Nem lehetek önző!
A fém korlátba vágtam a kezem
teljes erőmből, amitől felszisszentem, és elkezdtem mozgatni a karom,
reménykedve abban, hogy nem törtem el! A jó hír az volt, hogy mozgott, a rossz
viszont, hogy nem tudtam mozgatni mert irdatlanul fájt! Végül, már kínomban
felröhögtem.
- Tom… - motyogta Bianca álmosan.
- Tessék? – futottam oda hozzá azonnal. – Jól vagy? –
valamiért folyton azon aggódtam, hogy mi van ha szülni fog, ami különben
abszurd feltevés volt az ötödik hónapban!
- Jól vagyok! – simogatta meg az arcom. – Cigi szakod van!
- Ja, szívtam párral… - vakargattam kínosan a tarkómat.
- Imádom ha ilyen az illatod! – csókolt meg.
Hamarosan már felette térdepeltem
és hevesen faltam az ajkait, miközben a ruhák folyamatosan kerültek le rólunk.
A testünk összesimult miközben én már benne voltam. És akkor… Akkor olyan dolog
történt amit én egyszerűen nem tudtam felfogni! Elképzeltem ahogy azt az
újgazdag kis rohadékot dugom. De teljen erőmből! Viszont egy csók a nyakamba,
amit érezhetően Biancától kaptam, visszaszédített a valóságba! Ő feküdt
alattam! Benne mozogtam. Ő nyögdécselte a nevemet szerelmesen! Én mégis mást
kívántam!