XVIII.fejezet: Window of the World

Régóta igyekszem részt hozni, de eddig még nem tudtam ennek eleget tenni. :/// De most igen, és itt van egy újabb rész! Van benne némi 18 + , de annyira nem nagy dobra verhető szerintem... -.- bár majd ti megmondjátok! ^^ KOMIKAT! :D

[Ablak a világra]

+ 18

E helyzet fennállása következtében nem sokat tudtam tenni. Lett volna sok lehetőségem: pl. sokat nem mondóan magam elé meredni, s nem viszonozni bátyám SZERELMES ölelését - de akadt volna olyan is, ami szerint viszonzom ugyan, de mellette nem fordítok rá túl sok figyelmet - aztán kimegyek, és őt magára hagyom gondolataival. Ez utóbbinak tettem eleget!

Tom ugyan értetlenül nézett utánnam, de nem sokat tudtam vele törődeni. Az igazat megvallva nem is nagyon törtem magam miatta. Kiérve pedig nem mással találtam szembe magam, mint az éppen induló (s mellette a szüleimtől búcsúzó) Daviddel.

- Máris mész?

Érdeklődtem tőle leplezett kíváncsisággal - ami elég nyilvánvaló volt, mégis... de oda lépett mellém:

- Hát kénytelen vagyok... de ne aggódj: látjuk még egymást!

Ki aggódik? - na de most komolyan! Nem értem ezt a logikát. Megkérdezem tőle: "máris mész?" - és neki ebből természetesen rögtön az jön le, hogy aggodalmaskodom, hogy eseten ként soha többé nem fogunk találkozni.

- Nem aggódom.

Igyekeztem meggyőzni, de ezzel csak azt értem el, hogy odalépett hozzám, megfogta az államat, és mélyen a szemembe nézett. Anya és apa a legnagyobb érdeklődést sem mutatva néztek maguk elé a semmibe. Mint a robotok! És ha előttük megerőszakolnának? Már amennyiben valószínű, hogy egy srácot megerőszakolnak...

- Remélem azért az ajánlatomon még elgondolkozol, ... Bill...

Olyan hatalmas hatásszünetet hagyva mondta ki a nevemet, hogy már-már szexuális hangja egészen baszta a fülem... a hideg végigfutott gerincvonalamon, majd megállapodva tarkómon visszaérkezvén libabőrbe bocsájtkoztak ki.

- Hát... persze.

- És abban is reménykedem, hogy a bátyád is jobb szemmel fog rám nézni.

Elengedett és feltekintett. Követtem pillantását és a lépcső felé fordulva elkaptam Tomét. Kicsit sem volt jóhiszemű! Teljes mértékben a fejébe láttam: "arra várhatsz, hapsikám!". - hát persze. Ennyire azért nem kéne aggodalmaskodnia! Csak buzi vagyok, nem pedig egy esetlen kis macska...

David távozását követően Tom lesprintelt a lépcsőn, mellém érve megállapodott egy helyben, majd egy akkorát belevágott a hátamba, hogy azt hittem két lépés után összeesek. Nem tudtam magamban tartani az indulatokat, amik efféle szókörnyezetben törtek ki belőlem:

- Áó! Te vadállat.

Visszaütöttem neki, de sajnálatos módon ezzel is csak magamnak ártottam. Beleremegett a kezem és úgy fájt, hogy azt hittem falnak megyek. Bár az még jobban fájna...

- Te nem tudsz vigyázni?

- Én? Hát képtelenség, főlleg, hogy a tesóm örök terrorban tart!

- Bill, csak védeni próbállak...

- Védeni? Nem inkább megölni?

- Fiúk!

Így anya, amire meg se várva további mondandóját feltipriztünk az emeletre. Persze: kicsit kellemetlen, hogy így be tudok csinálni saját anyám hirtelen felindulásától... de persze Tom sincs ezzel másképpen! Háhá! A nagy vagány szigeti veszedelem berosál az anyja kellemetlenül gonosz nézésétől... hát ez olyan alap, hogy az követhetetlen.

***

Az este hátra lévő részében Georgot zaklattam a telefon hívásaimmal. Nos: nem nagyon akarja felvenni. Még mindig kórházba lenne?

Már a harmadik vagy negyedik csörgetést igyekeztem sikerre halmozni, mikor végül felvette:

~ Jaj Bill, miért kell neked este 10 magaslatában is zargatnod? A bátyád megint pedofilizál?

~ Nem, itt nem a bátyámról van szó, hanem egy köbö 30 éves srácról.

~ HARMINC? Bill. Mondtam, hogy ne kezdj idősebbekkel!

~ Dehát Georg! Ő támadott be engem.

~ Mit csinált?!

~ Na nyugi: nem úgy értettem. Képletes hasonlat! Metafora. Oké?

~ Tudod mi az a metafora egyáltalán?

~ Georg, itt most nem erről van szó.

~ Szóval nem...

~ Dehogynem tudom! De Georg: David azt akarja, hogy énekes legyek!

~ MÍÍÍÍÍÍÍÍ??! Nem tévesztette el a házszámot?

~ Georg!

~ Na, bocsi... és te mit szeretnél?

~ Én? Én kérlek élni, mint hal a vízben.Csak ezt egyesek mindig megakadályozzák...

~ Ú. Értem! Szóval? A véleményemre vagy kíváncsi?

Bólogattam, mintha látta volna, de Georg láthatólag - izé: hallhatólag!! - megértette sajátos logikámat:

~ Mmmm... egész eddigi életedben erre vágytál! Miért ne mehetnél bele?

~ De Tom... ?

~ Szard már le Tomot! Össze vagy vele nőlve? Vagy szerelmes vagy belé, öcsém?

~ Ööö... nem publikus!

~ Na ne hülyéskedj! Kicsit komolyodjunk. Te szeretnéd?

~ Tomot?

~ Nem, te született potroh!!!

~ POTROH??!!

Szoktam azon elmélkedni, hogy Georgnak honnan jönnek ezek az érdekes elszólalásai... de soha nem jutok sokra! Csak sokkra.

~ Igen, na! Te mit szeretnél?

~ Énekelni.

~ Ennyit erről! Jóéjt.

~ De Georg én... !!

- - - - -

Ennyit erről, mert letette. Hű de kisegített! Most aztán nagyon sokat megtudtam a jövőmről... de ha úgy vesszük nem szaladhatok mindig rögtön hozzá minden ügyes-bajos problémámmal. Jobb lenne ha már tényleg magamtól gondolkoznék!

E gondolattól vezérelve átsurrantam bátyám szobájába, aki ágyában feküdt és már a fal felé fordult. Biztosra kellett volna vennem, hogy alszik, de olyan szinten a fejébe látok, hogy tudjam: ez nem teljesen igaz. Egészen közel tébláboltam ágyához, már a térdem is súrolta annak a szélét, és kicsit le is hajoltam Tomhoz.

- Hallod! Alszol már?

Az események a következőkben hirtelen nagyon gyorsan követték egymást: elkapta a csuklómat, lerántott az ágyára, majd valamilyen furcsa módon felém kerekedett és kezeimet erősen leszorította a puha matracba... annnyira gyorsan ért a történet menet, hogy a szívem immár a torkomban dübörgött és félve-félten reszkedtem, hogy eseten ként kiugorhat a helyéről. Vagy még rosszabb: anya bejön, meglát és összeesik. Őt ismerve ez nem is olyan hihetetlen! 

- Nem akarom, hogy azzal a pedofillal legyél összezárva!

- Épp ezért kellenél te is! Ha ott lennél velem, nem tehetne semmit ellenem!

Csuklóm köré font vasmarka még szorosabbra szűkült, és már a sírás határa kerülgetett, mert nem volt egy kellemes élmény. De férfi vagyok! Nem fakadhatok sírva ennyitől.. ha ez nem elég: idén már 16 leszek! Nem kéne elpityerednem.

- De Bill! Én annyira nem szívlelem azt az ürgét.

- Te csak azért nem szívleled, mert hozzám ért!

Vágtam vissza neki, és minden erőmet latba vetve gurultam egyet, majd most ő került alám. Szorgalmasan szedte a levegőt. Én nem szorítottam le a csuklóját, csak teljes lelki nyugalomban ültem hasán és oxigént gyűjtve simogattam csuklómat. Tom ott alattam esetlenül széttárta karjait és lemondóan meredt szemembe.

- Részben. De ott van még más is!

- Mi más?

- Hát ööö... példaul ööö... nos öhm...

- Szóval semmi. Értem.

Megkíséreltem, hogy felálljak, de megint visszarántott és nekilökött a falnak. Ezért is útálom, hogy Tom ágya teljesen a sarokba tolva van! Esélytelen a menekülés.

- Meg ott van még az, hogy nyalizik anyuéknak, csak, hogy elhiggyék, jó kezekben lennél - de ez csak állarc! Vedd már észre te naiv mangalica!

- MANGALICA???? Feltéve ha egy disznót disznónak lehet nevezni 48 kilóval...

- Nem úgy értettem, te sügér agyú! Csak úgy, hogy nem csak a jót kéne mindig észrevenned másokban.

Elengedett és kitelepedett az ágy szélére. Egyik térdét felhúzta, amin megtámaszkodott egy kézzel, másikat lógva hagyta. Nem rám nézett, hanem valahova a sötétbe... de kétségtelen: hozzám beszélt.

- ... annyira szeretni való vagy Bill. Téged bárki meg tud szeretni!

- Haha! Ezt elmesélnéd az osztályunknak? Sőtt: az egész iskolának!

- Azt kihagytam, hogy lúzer vagy, de segáz...

- Nahát, de jól megvigasztaltál! Igazán elismerésem.

- Nem ez a lényeg! Tudod: annyira félek attól, hogy valaki jobban fog szeretni téged, mint én...

- Hű! Akkor sok sikert, mert két kezem nem lenne elég ahhoz, hogy összeszámoljam mennyien szeretnek jobban tőled...

- Miért kell neked mindig beoltanod engem valahányszor szerelmet vallok?

- Pff. Mert ez annyira nem te vagy!

- MICSODA??!

- Hát tudod: ez a romantikus, érzékeny srác, aki bármire képes a szerelméért.

- Érted bármire képes vagyok... na jó, azért vannak kivételek! Pl. a kútba ugrás, a zokniba hányás, a csőbe fingás, a teába hugyozás...

- Csitt már! Ennyi elég lesz...

- Bocs.

- Nem gond! Minden esetre: nekem jobban bejön mikor tapló vagy!

- Mert?

- Mert akkor vagy igazán önmagad! És akkor... hehe... akkor gyártom a legjobb beszólásokat!

- Rohadj meg.

- Ez az én Tomom!

Ölébe ugrottam a pillanattal járó hevben, és ajkaira tapadva hátrazuhantunk vele. Mondanom sem kell mivel telt az éjszaka hátra lévő része... de eljátszani a gondolattal azért szabad, nem?

Kivételesen most én voltam a dominánsabb: én voltam felül és én szedtem le róla az összes ruhát - először. A földre dobva még futólag elbúcsúztam sajátjaimtól is, amiktől egyhamar bátyám szabadított meg. A szobába hidegebb volt ezért a takarót is segítségül hívtam: de mikor már belemelegedtünk (értsd: SZÓ SZERINT!!) akkor már nem volt rá szükség és egyhamar ruháink sorsára jutott. Mivel nem akartam, hogy mindig ő legyen az alfahím a "dologban" így most én voltam, aki belehatolt fennséges hátsó felébe (így legalább megtudja én mit éltem át a múltkor!). Persze én megpróbáltam finomabb lenni - de ez nem sikerült, lévén a sok bíztató utasításra: "gyorsabban már! gyorsabban!!! stb.", ezért bizonyítanom kellett, hogyha már az életbe nőnek hihető vagyok, a szexben igazi császár! Ez láthatólag - és érezhetőleg - be is jött. Aztán már bátyám szorítása is kicsit erősebb lett. Kísérték az "ez az!"-ok és a félre érthetetlen nyögdécselések, amik számomra még bíztatóbban hatottak. Egyre gyorsabban mozogtam benne, de ő erre egyre hangosabb volt. - Anya és apa remélhetőleg füldugóval alszanak!! Mert nem sokat tudok tenni velük, hiszen ezt a felhergelt hímegyedet iszonyatos erővel rángatja a kangörcs! És meglehetősen erősen von magához - ijj. Így nem sok esélyt látok a gyors szexre!