XIX.fejezet: Game

Sziasztok!

 Nos a részben végre sikerült valóra váltanom Molly nagy álmát: egy kis (mondjuk csak majdnemes) lebukást! xD Jó olvasást! ;)

[Játék]

A családi ünnepek sosem tartoztak a kedvenceim közé. Örökké csak veszekedni tudnak itthon, és minket nyaggatni. De szerencsémre ezen az időszakon  túlestünk...

Január 3-a van. Az új évet itthon köszöntöttük, mert sehova sem volt kedvünk elmenni. A rokonok és ismerősök teljes káoszában magamat is elveszítettem, és egyre csak a kifelé vezető utat kerestem. Nem akartam útban lenni, és nem is akartam egyedül lenni! Ezért felmentünk Tommal és az éjszaka hátra lévő részét... gondolom nem szükséges közölnöm mivel töltöttük!

Szóval tehát az ünnepek elteltek, és holnap pedig már iskola... kellemetlen be kell lássam, de ezzel más is így van. De egyenlőre nem ismerek egy olyan alakot sem, akinek nyomósabb oka lenne az iskola utálatára, mint nekem.

Az este folyamán, vonattal fogunk visszautazni, mert anya és apa ma már dolgoznak. Otthon ragadtunk a bátyámmal. Ő minden lelki energiáját egybevetve koncentrált a televízióra, én pedig az éppen lefőtt kávéra. A kis, műanyag edénykét, amiben ez a fekete koffein bomba van úgy tervezem a tartalmát beöntöm egy termoszba és legalább a koliban nem fogják rágni a fülemet azért, hogy csináljak kávét...

- Bill!

- Tessék?

Fordultam Tom hangjának irányába, de olyan gyorsan, hogy a forró kávé kicsúszott a kezemből és természetesen rajtam landolt, ahogy kapkodva próbáltam elkapni. Mivel még most főtt le kegyetlenül forró volt, ezért sziszegtem, mint egy kígyó, akit épp kínoznak.

- Mi a faszt csinálsz?

Láttam ahogy felpattan a kanapéról és rohan felém. Az ajtófélfának kicsit nekicsapódott a válla, de nem sokat törődött vele, míg én egy újabb ballépéssel jutottam alacsonyabb szintre: a földre ömlött kávéba sikeresen beleléptem és hanyatt vágódtam. És ha ez még mindig nem elég, megpróbáltam megkapaszkodni a pultban, de még az elmosott fémedényeket is lerántottam, amik hangos csörrenések közepette értek földet. Tom kinevetett...

- Apááááám... annyira szerencsétlen vagy, hogy az már nevetséges!

- Kösz Tom.

- Ugyan... nincs mit. Mi történt?

- Éppen próbáltam kávét főzni!

- Ja, és akkor most ezért kerültél ilyen testi állapotba? Ha a bénaság fájna már rég megöltelek volna, hogy könnyítsek a fájdalmaidon.

- Maradjál már te rühes! Én szívtam meg, nem te. És ez ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉGEET!!!!

És felpattantam. A pulton végig kapaszkodtam és elértem a vízcsapig, amit aztán megengedtem és alá dugtam égő kezeimet. De Tom csak nem adta fel a vérem szívását...

- Elképesztően sikeres vagy saját magad likvidálásában.

- Hagyjál már! Amúgy is a te hibád.

- Még ezt is rám fogod? Ó, hogy meccs boxoznál a nagynénikéddel a veteményesben!

- Nincs is veteményese a nagynénénknek.

- Ez nem szempont.

- De az se, hogy hülye vagy!

- Hát nem én öntöttem magamra egy fél liter forró kávét.

Elzártam a csapot, megfordultam és szembe találtam magam kárörvendő arcával. Az a rafinált nézés már-már indulatokat keltett bennem. Sőt: ha jobban bele gondolom már keltett is, mert épp azon töröm az agyam, hogy késsel vagy baltával szabdaljam fel azt a tökéletes testét...

- Tom. Kérlek: szűnj meg.

- Mi? Ne már! Még nem éltem ki magam.

Elhatározásomban arra jutottam, hogy egy röpke pillanat alatt megfordulok és egy kést tartok felé. Persze nem gondoltam komolyan...

- Tom! LELÉPNI!

- Én letenném a helyedben, mert tartok tőle, hogy még ezt is te sínyled meg.

- Ezt kifejtenéd?!

- Ki: lehet ledöföd magad szerencsétlenségedben!

Ez maga a sátán. Ez nem igaz! A bátyám maga a sátán!!

Szorosan előre szegeztem a kést - nyugalom: nem akarom ledöfni, csak abban reménykedem, hogy lelécel, mert ő nem jön rá mennyire "komolyan" gondolom - mire ő egy gyors mozdulattal elkapta támadó eszközömet birtokló kezem és erősen hátra feszítette a kezem, amire rákényszerültem egy 90 fokos fordulatra. Elég kedvesen lökött rá a konyhapultra, és szabadított meg a késemtől. Miután ezt eldobta az asztal irányába, az beleállt a földbe az alatt. Most még erősebben hátra feszítette égetett kezemet és ez már kegyetlenül fájt, de még mielőtt mondhattam volna bármit is elengedte. Kezeit előre csúsztatta a hasamra és állát vállamba szúrta, majd belecsókolt a nyakamba. Közben azt is éreztem, ahogy a pólómat is felfeszíti, és simogatni kezdi felső testeimet - történetesen a bordáimat.

- Tom, lehetőleg ne a konyha közepén akarjál megdugni...

- Maradjál már, én vagyok a főnök...

Forgattam a szemeimet, majd kezeimmel megtámaszkodtam a pult szélén. Mikor már a nadrágom gombjánál vacilált szöget ütött az érzés, mi szerint ha valamit én mondok annak úgyis kell lennie... ezért egy ügyes csípőmozdulattal félrelöktem. Nekihátrált a hűtőnek.

- Azt mondtam: nem!

- Én meg azt, hogy: igen!

Egy diadalmas visítást követően rohantam át a nappaliba, elrohantam a lépcsőig, és közben hátra-hátra tekintgettem, de csak a nyomomban volt... mint egy lerázhatatlan tank úgy tört utánam! Szerintem tüzelt is... én eközben minden lelki energiámat latba vetve rohantam el a fürdőszobába. Jól bevált módszer! Be is zártam. Hallottam lépteit, de aztán azt is, hogy elment. A fürdőkádba kapaszkodtam, és lassan négykézlábra ereszkedtem. Az ajtó mellett kiszorultam a falnak és kezeimet óvatosan a kilincs alatti kulcsra irányítottam. Nagyon halkan elfordítottam, de a kattanást nem tudtam megelőzni. Sóhajtottam egyet, és letöröltem gyöngyöző homlokomat. Aztán eszembe jutott egy elvesztett háború. Legalábbis így képzeltem el a helyzetet, mert valamilyen tisztán kivehető érzés végett tudtam, hogy Tom itt lopakodik az ajtó mellett... a szobám pont szemben van a fürdővel. Ha elég gyors leszek akkor be tudok sprintelni... - ekkor jutott eszembe egy számítógépes játék. Tehát most mi is játszanánk? Ez nekem nem tetszik ez a játék, mert az én seggem fogja megbánni, ha Tom elkap!

Lehunytam a szemem. Megint mélyet szippantottam a levegőből, és lenyomtam a kilincset... nekidőltem az ajtófélfának és körbenéztem. Az ajtó mögött láttam Tom zoknijának a hegyét. Nyeltem egyet, majd a szobám felé néztem. Akkor Tom sem teljesen hülye! Becsukta az ajtót. Tovább néztem kutatva más lehetőséget: anyuék szobája nyitva volt.

- Most vagy soha!

Suttogtam sokkal inkább magamnak, mint egy képzeletbeli embernek, vagy a lelkiismeretemnek. Aztán egy újabb kiáltás közepette rohantam be anyuék szobájába, de magamat természetesen nem tudtam meghazudtolni, így a küszöbben való elbotlást követően természetesen pont rázuhantam az ágyra - rám meg Tom.

- Meg vagy.

Jelentette ki, aztán tökéletesen egyszerre felnevettünk... annyira nevettem, hogy már a szemem is bekönnyezett.

- Pedig majdnem sikerült, de te meg becsuktad az ajtót!

- Ja, látod én sem vagyok teljesen hülye.

- De nagyrészt igen!

Felkönyököltem az ágyon, és mikor észrevettem, hogy Tom is felettem támaszkodik egy újabb hirtelen ötlet fúrta be magát piciny agyamba: átfogtam a nyakát és magamra rántottam. Egy kisebb nyögést követően tovább nevetett, és már éppen összeért az orrunk is. Aztán felkapcsolódott a villany...