XII.fejezet: Bad Luck

Szióóó!!! ^^

Itt a kövi rész. Remélem ez sem okoz csalódást! ^^

[Balszerencse]

Lehet a fizika órán túlestem, de ezután angol lesz... az angoltól azóta parázok, amióta... nos amióta rámmászott az a kiéhezett csivasz nyelvtanár! Herr Brehme brutális egy alak... Tom szerint szexéhes dög, de szerintem csak spontán abnormális. Pasi és rámászik a szintén pasi diákjára! Honnan a kisujjamból szívta ki, hogy én is meleg vagyok?

Épp a folyosón tartottam a nyelvi labor felé, amikor utamba szegeződött Zen. Kíváncsi, kék tekintete rögtön felismerte arcom - mondjuk valóban: nem egy olyan személy vagyok, aki mellett úgy megy el az ember, hogy rá sem néz, fel sem tudja ismerni. Egyéni stílus: nem értem mi a gáz azzal, ha srác létemre sminkelem magam. Mi ebben a furcsa?

- Szevasz Bill!

- Hello Zen. Mizu?

- Nos: semmizu! Veled?

- Itt sem sok. Semmi jó, semmi rossz... vagyis az üres semmi!

- A semmi is valami.

- Most hogy így mondod...

- Hallod: a te haverod a Georg Listing, ugye?

- Igen, mert?

- Haver, te nem is tudtad? Autóbalesete volt! Elütötték!

Megtorpantam. Nem akartam hinni neki... olyan nagy hűhóval mondta és annyira fel vitte a hangsújt, hogy elvesztem a szavaiba, mint szürke szamár a ködben. Hirtelen egy üres testben egy üres lélek voltam és sírni akartam... de ezt nem tehetem, hisz megfogadtam, hogy mostantól férfi leszek!

- Mit csinálsz?

- Igen, elcsapta egy személygépkocsi a főutcán. Épp a postáról jött...

Basszus! Ez azért üti a WTF-et... ez nagyon nem király! Georg? Mikor? Postáról? Személygépkocsi? Miért?

- Ez mikor esett?

- Tegnap!

Tegnap... mi is volt tegnap? - kerestem az emlékeket zavaros és tropára roncsolt elmémben, mikor végre egy halvány, agyongyűrt, szépia kép ugrott be. Ez sárgább mint a fekete - fehér, vagyis régebbi! És nagyon homály...

Tegnap történt mikor a koliban rohangáltunk Tommal, mert féltünk, hogy Kevinék megtudják mit csináltunk. A suli aznap nagyon sablon volt, de ugyanott izgalmas! És nap végén Tommal aludtam mikor... mikor is micsoda?

- És hát mikor? Reggel? Este? Vagy esetleg...

- Estefelé lehetett.

Szóval amíg én békésen szunyókáltam Tommal az egyetlen ember, aki mindig kiált mellettem kórházba került. Egy keserű érzés marta a torkomat és úgy éreztem, hogy nagyon szűk rám a ruhám, alig kapok levegőt. Éreztem, ahogy az átlátszó nedű előkívánkozik szememből és nem tudom megállítani. Gyorsan kellett cselekednem!

- Bocsáss meg Zen...

Elszaladtam. Le az első emeleti mozsdóba. Becsaptam magam mögött a középső ajtót és behúztam a reteszt. Lehajtottam a WC fedelét és ráültem. És... sírtam...

***

- Hé! Pietro! Bill merre van?

Suttogta Tom Pietronak az óra közepén, miközben a Present Progressive és a Present Perfect ismétlése zajlott az óra keretében. Pietro megingatta a fejét, majd visszasúgta:

- Zen szerint vagy a WC-be lehet, vagy visszament a koliba!

- Jézusom. Mintha... mintha úgy érezném, hogy... szomorú lenne! Történt valami?

- Ti tényleg ikrek vagytok, ugye?

Vigyorgott Pietro, mint a rohadt tök, amire Tom megforgatta a szemgolyóit...

- Előfordulhat. Tudsz valamit?

- Hát csak annyit hallottam Zentől, hogy Zen elmondta Billnek, hogy Georg Listing autóbalesetet szenvedett...

- Mi van???! Ez nekem is új. És akkor ezt mondta... hát ezt nem hiszem el! Ti tényleg segg hülyék vagytok. Billnek ilyet mondani iskola időben? A reggele így is necces volt... és most még ez is...

- Sajnálom.

- Sajnálhatod is! Te is hülye vagy a fejedre, mint az a pontty szájú Zen!

- Hé!

Tom magasba emelte a kezét, amire a tanár felszólította:

- Tom? Csak nem mondani akarod, hogy a "do"-nak mi a múlt ideje?

- Nekem ha lehet csak németül. Nem vagyok spanyol!

- Ez angol óra.

- Nem baj. Ki kell mennem a mozsdóba!

- Menj. Addig sem rontod a levegőt!

Tom felállt és kiment. A folyosóra érve valami furcsa, beépült gondolat végett biztosra tudta, hogy Bill az első emeleti mozsdóban lesz... elindult tehát oda.

***

Jó lenne ha most azonnal el tudnék menni Georghoz, de honnan tudjam melyik kórházba van? Talán a mobilján?

- Hallo, itt Georg.

- Georg? Georg! Georg.

- Hm? Bill?

- GeorgGeorgGeorg!

- Hallgatlak.

- Én azt... vagyis úgy hallottam kórházban vagy... hol? Vagyis: azt mesélték... azaz azt mondta nekem valaki, hogy autóbaleseted volt.

- Igen. Ez így igaz! De megúsztam pár zúzódással és horzsolással... kicsit durván nézek ki! Nem akarom, hogy így láss, ezért ha lehet inkább kerüld a kórházat!

- De melyikbe vagy?

- Nem fogom megmondani, mert akkor idejössz és ha így látsz... azt nem akarnám!

- Jó, de azért mégis... mondd már meg, haver!

- Nem. Bocsi, de most kötéscsere van! Majd hívlak. Ne aggódj! Légy jó...

- Ne! Georg! Ne tedd le! ... letetted...

Lesütöttem a szemem és új könnyek kezdtek versenyralliba arcomon. Szemem sarka volt a start és a cél pedig a padló... a sminkem persze minden bizonnyal lekopott. Felhúztam a lábaimat és ráhajtottam a fejem. És sírtam... így jó! Itt senki nem talál majd meg és akkor tovább férfiasodhatnék. Táskámból viszont egy zsebkendőt kotortam elő, amivel eltávolítottam magamról a defektes vakolatot és aztán folytathattam a sírást... ám valami megzavart: egy ajtónyitódás és egy valaki.

- Hé Bill!

A Valaki így szólt: hé Bill... most a hangokat is torzul hallom, és eszméletlenül zúg a fülem... talán ha közelebb mennék! ... és nekisimultam az ajtónak. Éreztem az ellensújt, szóval a Valaki is nekidőlt az ajtónak... vagy legalábbis rádőlt. Kipp-kopp - hallottam.

- Tudom, hogy itt vagy. Élsz?

Ez a szöveg, ez a flegma hangsúj...

- Mindjárt megyek én is, Tom! Csak nyugi. Ebben az évben még nem volt igazolatlanom.

- Na és a két héttel ezelőtti tesi?

- Jó... akkor ebben az évben még nincs meg a három igazolatlanom!

- Bill... tudom mi történt, mert Pietro elmondta.

- Hú de fasza! Szóval már Pietro is tud róla. Le merem fogadni, hogy én tudtam meg utoljára!

- Gyere ki és tisztázzuk.

- Nem.

- Oké. Megbeszéltük.

Az ellensúj eltávolodott. Egy ajtócsapódás... de mintha tompább lett volna... inkább olyan hatást keltett a hangrobbanás, mintha valaki berúgta volna, és nem szépen becsukta volna...

Ekkor sóhajtottam egyet és kihúztam a reteszt... először csak egy rés, aztán teljesen. Kiléptem a fülkéből és becsuktam - volna - az ajtót, ha valaki be nem csukja mögöttem. Tom! Basszus. Az a rafkós pávián!

Nem akartam, hogy talákozzon a pillantásom az övével, ezért surrantam: de elkapott. A karomnál fogva rántott vissza és lökött neki a 4-es fülke ajtajának. Elfordítottam a fejem, de tenyerével megtámasztotta arcom, ezért nem tudtam elrejteni előle a teljesen nem pasis énemet.

- Sírtál. Látom!

- Nem! Nem igaz. Nem!

- Bill, te idióta, szenilis, vadmarha! Hát nem ismerlek 15 éve?

- Nem.

- Igazán?

- Nem.

- Mit nem?

- Neeeem!!!!

- Te megbarmult csirke! Ismerlek! Nem fogod fel? Nem érted? Hülye vagy? Jó: ez rossz kérdés volt, mert erre tudom a választ... akkor: nem esik le?

Már nem erősködtem a válasszal csak néztem a cipőm orrát és mérgesen felhúztam ajkaimat. Tekintetemet parányira szűkítettem és alig pislogtam.

- Válaszolj nekem Bill!

- Nem.

- Bazdmeg!

Belevágott egyet ököllel a fa fedelű ajtóba, aminek rezgését persze hátam is megérezte... Elengedett és elfordult. Az orrnyergét fogta, én meg zsebre dugtam a kezem és továbbra is lesütöttem tekintetem. Hamar szóra bírtam magam:

- Idegbeteg.

- Én?

- Ki más? Muszály mindig ilyen teátrálisnak lenned?

- Tea... nem szeretem a teát!

- És hülyének???? Teátrális Te kukac agyú giliszta!

- Hé! Vigyázz a szádra!

Már felém fordult és láttam a düh és a nevetés kényszer tükrét a szemében csillogni.

- Néha akkora egy prokarióta vagy. A prokarióta meg a legősibb lény és ide tartozik a baktérium és a papucsállatka!

- Vagy te a papucs!

- Ha én papucs vagyok akkor te meg egy égbaszta nagy mamusz vagy!

- Hát kösz. De mégsem én hazudok a testvéremnek!

- Hazu.. ?? Mikor hazudtam én neked?

- Most. Kérdeztem, azaz kijelentettem: sírtál. Erre te: nem! Erre én hoztam a gekkó hasonlatokat... erre te: nem, erre én visszakérdeztem, erre te: nem.

- Végülis... már annyit haladtunk, hogy megjegyezd, hogy a gekkó egy állat!

- Igen, egy kétvérű.

- Kétéltű!

- Az. De most essünk neki megint: sírtál?

Pár pillanatig csak hallgattam és tétováztam. Aztán eszembe jutott az őszinteség, és válaszoltam:

- Igen, valóban sírtam. Én elhatároztam, hogy olyan leszek mint ti! El én, hidd el... és hidd el azt is, hogy ez nem könnyű. Valamint azt meg nekem kell elhinnem, hogy sosem leszek olyan mint ti. Soha nem leszek igazi férfi...

Tom horkantott egyet, ami nála hirtelen jött felkuncogást jelent... aztán megmagyarázta:

- És mi szerinted azok vagyunk?

Rámeredtem. Mosolygott. Zsebre dugta a kezét és hátradobta a haját. Én is elmosolyodtam és megigazgattam a baseball sapkát a fején... aztán megöleltem... ez válasz helyett is bőven okés! Csak az, hogy Georg... na az már nem okés! Valamint az sem, hogy szerintem beleszerettem a bátyámba...