XIII.fejezet: Snow Time

Sziasztok!

A napokban kissé elfoglalt voltam, és hol volt gépem, hol nem. Szóval ezúton elnézést kérek tőletek! ˇˇ De most itt a rész: nem épp nagy durr de azért egy fejezetnek megfelel, nem? :) Jó olvasást! ^^ pussyy: Meloddy

[Havazás]

A napom meg kell hagyni: elcseszett egy nap volt. És még hideg is van.

Kb. durva -1 fok. Ki sem lehet annélkül mozdulni, hogy sálat, vagy sapkát ne vegyen az ember. Már iskolán kívül is csak kabátba merek lófrálni, valamint elmaradhatatlan a sál és a kesztyű is. A sapka nem az én világom - csak összekócolja a klassz sérómat.

Most épp Pietroval sétálgatok, mert a 10-es skálán 20-as értékrendet megközelítően szar napok 95%-a után a Donatella gyorskajáldánál kötünk ki mindig. Neki sem volt épp kellemes napja, s nekem sem.

- Aztán jött a matek doga, és képzeld: Andy lehúzta a gatyámat az egész osztály előtt, és meglátták a malacos alsógatyámat, amit még tavaly kaptam anyutól karira.

- Karira? Tényleg. Ha jól számolom ezen a hétvégén még ősz van, de aztán már tél.

- Jaja! Merre lesztek az ünnepek alatt?

- Várhatólag a koleszban, de elképzelhető, hogy a drága nevelő apám mégis hazaszállít minket Tommal.

- Mikor voltatok utoljára otthon?

- Szeptember közepe.

- Hú! Az sem most volt. Nem hiányoznak?

- De... csak mégis ki tudom bírni!

- Hogy csinálod... én megőrülnék!

- Hát... a nyomomban van a bátyám, aki egy csorda gőtét is helyettesít ugyan, de olykor olyan nyugodt, mint a légypiszok a sarokban.

- Gőte? Az mi az?

- Pietro, a gőte egy lárva szerűség, ami a vízalatt él a szitakötő lárva mellett.

- Te olyan okos vagy!

- Na ez nem igaz. Csak egyedül vagyok normális!

- Meg beképzelt?

- Nem igaz! Mert Tom hülye is és beképzelt is!

- Két percig nem tudnál nem a bátyádról beszélni?

- Menni fog.

- Igen? Valóban? Hurrá. Na? Megetted már azt a hülye hamburgert?

- Meg! Mehetünk.

Kiléptünk a fedett, de ugyanott szabadtéri gyorskajáldából, és lassú léptekkel haladtunk a kollégium felé. A sportcipőm hallhatóan koppant a lefagyott aszfalton, és közben elrejtettem zsebemben a kezem. Végig Tom járt az eszemben, hogy vajon merre van, és mit csinál? De inkább bele sem akartam merülni, mert tuti, hogy valahol a balhét nyomatja. Talán ezt csinálja egy igazi férfi? Folyton csak verekszik és beleköp a menzai levesbe? Mert nem nagyon dereng, hogy Tom mást is tenne. Ó de: órákon hozza be az éjszakai lemaradást alvás téren. Na jó! Ha ez egy kemény gyerek élete akkor már rögvest kétségbe vonom, hogy én az e akarok lenni... ugyanis a hülye és ostoba emberekből már rengetegen vannak! Nem akarok egy lenni közülük. Bár ezzel talán elkéstem? Ki tudja. Én nem érzem magam rendkívüli értelmi szint hiányos analfabétának! Nem szenvedek a realitás hiányában, és töröm a kémiát és a fizikát. A matek az változó: vagy jó, vagy jeles. Bár... sajnos nem lehetek olyan okos, hogy megértsem milyen hülye emberek vannak.

- Min jár az agyad, Bill?

- Anyádon.

- Na jó! Szoktam én az anyáddal jönni?

- Hát.. nem válaszolok.

- Kurva anyád! Mikor mondtam én valaha is... ?? Ó...

- Most, te gyökér!

- Hát kösz a felvilágosítást.

A civakodásunk csak akkor hagyott alább, mikor valami hideg és nedves kristályocskát érzékeltem orrom táján. Tekintetemet egyből az égre emeltem és pásztázni kezdtem a felhők közül lassan előtűnő szemcséket - hó. November végén. Ez is azt bizonyítja milyen hideg telünk lesz!

- Hűha! Esik a hav.

- Te paraszt.

- Mi van?

- Ez hó, nem hav te elmegyáros!

- Bill! A fasz kivan veled. Neked honnan a picsából jönnek ezek a rendkívüli beszólások? Lassan két éve...

- Két éve járok a Joachimba!

- Öh. Jogos! Na de figyi: honnan szeded ezeket? Miből fakadnak?

- Szerintem a hangszalagjaimból. Aztán azokon keresztül fel a nyelőcsőn és kijön a számon!

- Te fasz.

- Hallgatlak.

- Istenem!

- Mondjad.

- Ahh. Elegem van belőled!

Játékos verekedésbe kezdtünk és közben nagyokat nevettünk - észre sem véve a körülöttünk egyre inkább csökkenő fényeket. A felhőtlen hülyülés közepdte sajna nem vettem észre, hogy egyenesen belevágtam valaki gyomrába - és az nem Pietro volt.

- Aú, ember! Vigyázz már.

- Bocsá... Gustav? Gustav. Gustav!

És a nyakába ugrottam új-régi barátomnak. Nah! Ennyit a tökös pasizmusról...

- Te itt? Hogyan?

- Hát. Erre jártam. Most jöttem a busztól!

- Hol voltál?

- Magdeburg. Tudod: ott lakom, meg egyik haverom kórházba került.

- Micsoda véletlen. Nekem is!

- Ja, jogos. Nem akarta, hogy elmenjek, de mégis elmentem.

- Nem? Miért nem? Ja: ő itt Pietro!

- Óh, üdv Pietro! Gustav.

- Csáó!

Ráztak kezet majd tovább faggattam nézésemmel Gustavot.

- Nos, azt mondta semmiképp sem akarja, hogy én így lássam őt.

- Ez most kajak?

- Hát ha a kenut jobban szereted, felőlem az is lehet.

- Ne hülyéskedj! Ki az?

- Nem hinném, hogy ismered Georg Listinget.

- Ne bassz! Ő az én spanom is.

- Uhh! Ez nagyon komoly. Nem is tudtam. Bár... mintha beszélt volna rólad.

- Rólam? Hű. És mit?

- Hát sok jót nem.

- Anyám! Ez nagyon ixdé.

- Hát na...

- Basszus! Ez klassz. Szóval Magdeburg? Kavics! Holnap meglátogatom.

Gustav Pietrohoz hajolt:

- Milyen kavicsról beszél ez?

- Hagyd rá! Billnek a beszólásai a szájából jönnek.

- HE???

***

Persze ma már semmi módon nem tudnék eljutni hozzá, de talán holnap igen. És ha törik- ha szakad el fogok menni.

Hamarosan elértük a kollégium főépületét. Addigra már nagyon adta a havazás. Kisebb hószakadás alakult ki, de meg sem rezzentem egészen a bejárati ajtóig. Amint megpillantottam rögtön rohantam, hogy minnél előbb jobb hőmérsékleti viszonyokban érezhessem magam. De Pietro utánnam visított:

- Hé, Bill! Hova zúzol ilyen gyorsan?

- Be, a jó melegre!

- Nem mondod. Én azt hittem, hogyha te is homi vagy, akkor téged fűt az igazi kivoltod!

- Nyaljál be keresztcsontig, te marha nagy állat!

Vágtam hozzá, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Sóhajtottam egyet és elindultam a mi termünk felé. Berobogtam a kisebb konyhába, majd átszédültem a konyhával egy helységben lévő nappalin, be a szobába. Egyből megrohamoztam az ablak alatti konvektort és miközben lehántottam magamról a kabátot, a sálat, valamint a kesztyűt kitekintettem az ablakon és széles mosoly húzódott számra. Már tudom hol van Georg, el tudok hozzá menni. Kíváncsi vagyok milyen arcot vág majd!

- Tom, te vagy odabent?

Csattant fel a fürdőből Kev hangja. Révén, hogy most a kapcsolatunk nem 5 csillagos, így egyből berezeltem és ingattam a fejem, hova is bújhatnék. Aztán eszembe jutott a saját kis fogadalmam: férfi akarok lenni. Nem bújkálhatok örökké a konfliktusok elől!

- Nem. Hanem Bill.

Pár pillanatig nem hallottam választ, majd hangosodó léptek csapták meg a fülem és elkezdtem remegni. Azért Kevin sem épp egy cérnavitéz, mint pl. én! Csak nem árt ha félek. Ugye félni a férfiak is szoktak?

- Te kutya, moslékevő eb, tetves dög!

- Én is örülök neked Kev.

- Hát én a helyedben nem örülnék.

Betért a szobába és láttam, hogy már hálószerkóban feszített. Jó nagy lépésekkel indult meg felém, amire én gyorsan rögtönözve kérdezgetni kezdtem. Addig nem tesz semmit, ugye?

- Hol van Oscar?

- Elment Justinnal.

- És Justin?

- Oscarral, te szőke!

- Fekete, te színvak!

- Ne ugassál!

- Dehát most mondtad, hogy kutya vagyok.

Emelte az öklét, amire kicsit húzóckodtam egy újabb kérdés erejéig:

- És Leonard?

- Leo? A fasz se tudja. Biztos Tommal.

- Tommal? És Tom merre van?

- Ne terelj, te beszari féreg! Most nem úszod meg.

- Ez kedves tőled. Megérdemlem és meg is kapom. Milyen figyelmes!

- Ne nyaljál, te kis buzi.

- Kopasz tökű csődör!

- Mi a fasz?

- Ott van mögötted egy kopasz tökű csődör!

- Hol?

Fordult hátra, mire én kihasználva az alkalmat elsuhantam mellette. Berohantam a konyha-nappaliba, amikor utólért. Futottunk pár kört a kanapé körül, majd én berobbantam a fürdőbe. Bezártam az ajtót és leereszkedtem a csempére. Remegésem lassan alábbhagyott, mikor hallottam, hogy Kevin fürdőszobaajtóüvegre mért csapásai egyre gyengültek.

- Nem töltheted bent az egész életedet, kis köcsög! Előbb utóbb ki kell jönnöd.

Gyorsan elszavaltam magamban egy imát, de úgy beleéltem magam, hogy még a kezem is összetettem, és újból remegés fogott el. Férfi? Pff. Inkább egy gyáva kislány!

- Tudod Bill: én türelmes ember vagyok. Türelmes, mint az oroszlán! Csak ki kell várnom a megfelelő pillanatot.

- Akkor várjál! Engem nem zavar.

Erre már nem szólt semmit. Lassan elhalkult a környék és hallottam ahogy Kev bekapcsolja a szobában a TV-t. Kaptam az alkalomnál és lassan félárbócra nyitottam a fürdő ajtaját, és körbenéztem. Kicsit nagyobbra nyitottam. Sehol semmi. Hát kiléptem. Gondoltam: majd elérek valahogy a kijárati ajtó felé, és megkeresem Tomot. De amint elsiklottam volna a háló előtt - ahol is érzéseim szerint Kev tartózkodott - valami nagyon nehéz, hirtelen ért csapás zúdult rám az ellenkező oldalról. Kevin volt az! Izomból kilökött a falnak és éppen bevert volna egyet, amire én elhúztam gyorsan az arcom, így a szerencsétlen a falba vágott bele full erőből. Kicsusszantam keze alatt, de ő elkapta a pólómat hátulról és lelökött a földre. Rámnehezedett teljes súllyal és hirtelen bevert nekem egyet - elfordítottam a fejem, így az arcomat érte az ütés. Kezeimmel vadul hadonásztam.

- Látom neked is csak akkor van nagy pofád, ha Tom itthon van...

- De most nincs itt, így nincs nagy pofám! Légyszi engedj szabadon!

- Nem.

És gyomorszájba könyökölt, de úgy tisztességesen. Majd leszált rólam, mire én összehúztam magam a fájdalomtól és könnyeimmel küszködve szorítottam melső végtagjaimat az érintett testtájra. Kevin persze nem érte be ennyivel és kedvesen hátba rúgott, amire már a hátam is sajogni kezdett. Felszabadítva egyik kezemet kaptam volna oda is, de vakpont révén nem értem el... erre Kev még mindig kicsattant az adrenalintól és a következő lökettel a hasamba sarkalt, így megint előre kellett nyúlnom... éreztem ahogy tapos, ahogy üt, ahogy trágár szövegekkel bombáz - és végül nem bírtam visszafolytani a könnyeimet... majd mikor már úgy éreztem mindennek vége jött Ő. Csak egy ajtócsapódás, egy WTF? és Kevin hirtelen mellettem taknyált el a földön.

- Te nyomorék! Te alaptomos kis számító tetű!

Kezdte bátyám a "szentbeszédet".

- Amint kiteszem a lábam egy két percre, rögtön kinyírnád az öcsémet, mi??! Tudod: az ilyen szánalmasan gyáva és hüllő alakoktól, mint Te felfordul a gyomrom.

- De Tom! Én csak...

- Leszarom, hogy "te csak" - vágod??? Elástad magad a szememben. Ennyit rólad! Neked meg nem kellett volna az elején kötöszködnöd.

Válaszoltam volna neki, hogy "de Tom, én akkor is csak magamat védtem" - de a sírástól ez nem ment...

- Sokra nem megyek veled sem.

Ekkor, hogy lezárja a dolgok kimenetelét még fejbe rúgta Kevint, aki erre ordított. Tom lehajolt hozzám, éreztem keze melegét sajgó hátamon, de nem tudtam kinyitni a szemem. Képtelen voltam úgy szembe nézni vele, hogy így lejártam... viszont a pillanat döntő végkifejlete az volt, hogy megfogta jobb felkarom, felhúzott a földről - de a térdeléstől magasabbra nem merészkedtem. Így ő sem. Éreztem ahogy most kezét derekamra csúsztatja, és azt is, hogy még szabadon lévő végtagjával sűrű, fekete koronámba túr, és vállára fekteti fejem. Átkaroltam és mostmár valóban sírtam.

- Kevin, ha még egyszer meglátom, hogy az öcsémet bántalmazod: akár lelkileg - akár testileg, én esküszöm megöllek!

- Vettem a lapot.

Kevin lassan felállt - ezt is Tom takaró raszta sörénye alól pásztáztam - és bement a szobába. Én meg ott ragadtam a könnyeimmel, és Vele...