2012. április 28., szombat

XXIII.fejezet: Dream Come True

Sziasztok!
Az ígért rész. Íme! ^^ Remélem tetszeni fog. És azt is, hogy nem kerestek fel a késedelmek végett, és gyilkoltok meg! ;)
Itt ebben a részben már nem csak az ikrek vannak főszerepben, hanem megjelenik a színen a banda másik két tagja: Gustav és Georg.
Amúgy ugye még nem unjátok halálra magatok a történet miatt? xD pussyy: MELODDY

u.i.: TALÁLÓS KÉRDÉS! (amit úgyis mindenki kitalál xD) Melyik dalból vannak a részletek? :P


[Valóra vált álom]

Általánosságban ki vagyok békülve a fizikával, de ma valahogy mégis a szokottnál is unalmasabbnak tartottam. Bár annyira nem untam el magam, mint a padtársam, Pietro, aki épp a felállított függvény táblázata által nyújtott rejtekhelyen szunyókált. Némiképp undorodtam tőle ezekben a percekben, mert oly annyira belefeledkezett az álmai fergetegébe, hogy az ajka is tiszta nyál. Újonnan tehát elfintorodtam, és idegesen hallgattam a tanár úr slampos kis tananyaglevezetését, keresztezve Pietro hangos szuszogásával. Összefontam karjaimat, és megpróbáltam még egyszer erősíteni a koncentrálásomon - de megint megzavart valami. Tom kávébarna tekintete. Alig láthatólag biccentettem oldalra a fejem, és természetesen pillantásom találkozott az övével. Szám egyenes vonalba húzódott, és összevontam szemöldököm. Éppen csak elhatároztam, hogy nem szentelek rá további figyelmet, de ezzel elkéstem, hiszen a tanár úr mappája csapódott a fejemre.
- Kaulitz! Maga azt feltételezi, hogy a bátyja tartja az órát, vagy mi a csoda?
- Nem tanárúr.
Igyekeztem megőrizni nyugalmamat, de már mindenki rajtam röhögött. El is szégyeltem magam, és ezt azzal jeleztem, hogy behúztam a nyakam, és igyekeztem a kutyám pillantását utánozni, amit kaja kunyizás közben szokott bevetni. Láthatólag elértem a kívánt sikert, mert a tanár lerendezett egy fejrázással, majd hátra tett kézzel egy másik osztálytársamhoz fordult, és kiütötte a lány kezéből a szájfényét.
- Dietrich! Maga pedig azt hiszi, hogy az érettségit a Brodwayen kell megírnia?!
- Nem tanárúr.
Ismételte válaszom, amire egy mosolyt küldtem felé. Elképzelésem volt arról, hogy ezt követően miért is pirult fülig, de nem nagyon zavartattam magam, inkább firkálgattam tovább a füzetemet, és közben Georggal SMS-eztem. Így telt el az első óra! És még előttem van ezen kívül 7... ó, mennyire is imádom a szerdát!
***
- Néha két perc sem kell, hogy megunjam az életem a hülye töri órán. - szólt később Tom, mikor már az 5. óra végére is pontott tehettünk. A nap elég untatóan telik, és még mindig nincs vége! De legalább kaptam egy levelet valami titkos imádómtól. Persze, hogy lány írta a levelet! Már csak a gyöngyszerű betűk végett is lerít. És a fizika órára visszaemlékezve: hm. Talán már egy mosoly is elég arra, hogy valaki belém zúgjon? És még Kev szerint nem vagyok jó pasi.
A levelet olvasgatva hallgattam bányám panaszkodását, de válaszok helyett csak hm-ögni tudtam. De Tom hirtelen természete megint felül kerekedett:
- Mondjad már meg nekem: FIGYELSZ TE EGYÁLTALÁN ÉNRÁM?!
- Hogyne figyelnék.
- Nah persze. Pedig minden bizonnyal az a szar levél a kis barátnődtől ezerszer érdekesebb.
- Dehogy is érdekesebb! Tom, legalább egy nap ne féltékenykedjél már olyan emberekre, akikkel jóformán csak köszönőviszonyban vagyok!
- Jogos kérés. De úgy irritál, hogy... hogy... hogy na! Hogy nem engem ugrálnak körbe, hanem téged.
- Jó ég. Ha híresek leszünk akkor is kibírhatatlan leszel?
- Hát ez több, mint valószínű. De lássuk csak: honnan is veszed egyáltalán, hogy híresek leszünk?
- Nem is tudom...
Fejem lehajtottam, és a padlót kezdtem méricskélni árgus szemekkel. Valóban nincs rá biztosíték, hogy híresek leszünk, és arra sem, hogy egyáltalán lesz belőlünk valami. Mert be kell lássam, hogy nem vagyunk többen, mint két fő, ami pedig a duózást illeti... nem az igazi! Még csak dobosunk sincs. Nem is tudom David hogyan gondolta ezt az egészet!
- Tom, szerinted mit tehetünk annak érdekében, hogy elinduljunk a "híressé válás" felé?
- Miért olyan fontos, és sietős ez? Majd jön. Csak nézz rám! Olyan jó pasi vagyok, hogy még a saját öcsém is belémzúgott.
- Hogy zúgott az épp túlzás... de semmi gond, ez is jogos! Csak vegyél már vissza az arcodból, könyörgöm!
- Az arcomból? Ezt hogy érted?
- Ne játszd a hülyét.
- Oké, bocsi... de... mégis, hogy értetted?
Te jó ég anya, mondd, hogy csak örökbe fogadtatok! - gondolkoztam, majd egy nyögéssel adtam Tom tudtára, hogy mi fordult meg a fejemben. De persze neki most sem esik le a tantusz! Miért lehet ilyen menthetetlenül hülye?
- Este felléphetnénk a művházban.
Visszaszívtam! Nem is akkora hülye... de be kellett látnom, hogy egy kicsit azért felejtős a dolog, révén, hogy koncert nem lehet nézők nélkül.
- Ez persze okos volt, de hogy szerzünk magunk köré embereket?
- Akkor ne a művelődésibe, hanem a központi étterembe!
- Eszem az eszed. Bár... ez felesleges, mert a fél fogamra sem lenne elég!
- Gonosz! Szerencséd, hogy fele annyira jól nézel ki, mint én...
Megcsipkodta az arcom, és előretipegett. Megsimogattam a pirosló bőrfelületet, és utánna trappoltam. Kíváncsi is vagyok mi lesz ebből a "fellépésből"!
***
Még csak fél órája vagyunk itt, és miután Tom egy tíz perces beszélgetés keretében végül lefizette a főmuftit az engedélyezte, hogy egy 45 perces előadást nyújthassunk az éttermében. De amikor épp egy másik együttes, bizonyos "Kávészünet" hagyta el a színpadot, és felkonferált minket egy középkorú nő, akinek Tom szerint tömött melltartója van már kezdett eluralkodni rajtam a "félsz". Mégis mit kezdjünk egy mikrofonnal, és egy gitárral?
- Ne parázz már.
Fogta meg a kezem, és érintése való igaz, hogy nyugtatott, de annyira nem esek túlzásokba, hogy teljesen lehiggadtam tőle. Kilégzés - belégzés! Ez járt a fejemben, és gondolatmenetemmel egyszerre végeztem gyakorlatban is ezt a cselekedetet. Aztán Tom magához ölelt, és megpuszilta a homlokom! Még egyet sóhajtottam, majd megtettem az első lépést a sztárrá válás - és egyben a színpad felé is. Kiérve rendes, illemtudó mód köszöntöttem azt a néhány ismerős, és kis milliónak tűnő nem ismerős arcot. Volt, aki mosollyal nyugtázta, volt, aki lerendezte egy legyintéssel, vagy inkább evett tovább. A köszöntés után letelepedtem a székre és engem követve Tom is.
- Hát... nem túl sok ismerős szerzeményt fognak hallani a kedves nézők, de...
- De a saját szerzeményekben sem fognak csalódani!
Szólt Tom. Soha életében nem hagyta el igazi személyiségét, tehát várható, és kiszámítható alak lett belőle számomra. Nem jelentett nagy meglepődést ez a végeláthatatlan pozitív hozzáállás sem! Ilyen ez... épp belekezdtünk az egyik számunkba, amit persze jómagam írtam egy sötét, őszi délutánon, és a szám végén a taps, amit kaptunk számomra ugyanilyen borús volt. Nem tűnt épp őszintének, de ekkor még nem tartottam teljes gőzzel a végső elkeseredettség felé... két-három szám után már sokkal inkább!
- Egy pillanat! Megbeszélést tartunk.
Kacsintottam a közönségre, ami kiváltott egy alig hallható kuncogást belőlük. Aztán Tomhoz hajoltam.
- Figyelj, nem akarom őket sokáig kínozni...
- Viccelsz? Csodás vagy, Bill! Persze tőlem még nem csodásabb, de már... mindegy, felejtsd el! Csak még pár számot!
- Micsoda? Azt hittem neked egyáltalán nem tetszik ez az egész...
- Tévedtél, csak... megint önző voltam, tudod? Majd ha túlesünk mindezen otthon elmesélem miért.
- Te hogy tudod azt a kínzó-tábort otthonnak nevezni?!
- Kínzó tábor? Jó. Ha te így nevezed! Akkor... a táborban megbeszéljük.
Mosolya némi önbizalmat csepegtetett belém, de már minden veszni látszott, amikor hirtelen... mint valami égi segéd szolgálat: Gustav és Georg telepedett le az előttünk lévő, még üres asztalhoz. Rég láttam őket, szóval most nekik köszönhetően mégis nekifutottam megint!

"Es beginnt jeden Morgen,
es klingelt um Sieben,
der Wecker und ich,
bleib’n erst mal schön liegen,
ich bin immer zu spät und im Sport 2. Wahl,
darum schreib ich „Fuck you“ auf jeden Siegerpokal,
ich will dich nur für ne Nacht,
und fühl mich gut dabei,
dass es alles so wahr,
um auch noch schön zu sein,
und ich frag mich ob ich in den Himmel komm,
so überhaupt nicht fromm..."

E/3 - lent: Gustav & Georg
- Ismerem őket.
- Tudom, és én is.
- Elég ügyesek! Szerinted nem ártana nekik némi segítség?
- Nem hülyeség, nekem a szám is tetszik!
- Persze, hiszen Bill írta...
- Nahát Georg! És én még kiröhögtelek, amikor arról áradoztál, hogy milyen ügyesen ír a srác.
- Most is röhögsz?
- Hát szerinted?

- - - - -
Énekeltem, persze próbáltam nem törődeni lent azzal a sok emberrel. De ez nem mindig sikerült. A szám végén pedig már nevettek is - többnyire a dalszöveg végett (szerintem), és mellette a taps sem maradt el. Némi sikerélmény a mosolyok láttán már kialakult bennem, de sejtettem, hogy akik most mentek ki azon az ajtón nem azért mentek el, mert már nem éhesek. Hisz még a kajájukat sem vitték ki! Ez azért elkeserített. Fél percig elfilóztam azon, hogy megfolytom magam, mert az is látványosabb, mint ez, de talán észre sem vennék. Viszont mikor ismét minden veszni látszott - talán csak képzelődtem - de a háttérben megszólalt még egy gitár! Hátranéztem, hogy nem e csalatkoznék füleim által - de csak nem, mert ott volt Georg! Később dobolás hallatszott. Gustav? Gustav! És mikor szerelte össze ezt a sok mindent?
A pillanat hevében még az éneklés is elmaradt, de mikor ismét a közönségre néztem, és sugárzó, érdeklődő tekintetekre találtam a remény újra begyulladt lelkemben. És énekeltem tovább!!

"... Hey Teufel komm raus,
ich hab dich gesehen,
und noch die Hoffnung du wirst mich verstehen,
Hey Teufel kannst du meine Beichte lesen,
und dann mit Gott,
Hey Teufel komm raus,
ich hab dich gesehen, 
und noch die Hoffnung du wirst mich verstehen,
Hey Teufel kannst du meine Beichte lesen,
und dann mit Gott nochmal drüber reden..."

Időközben új arcok érkeztek, talán az utcán járva hallhatták meg, ahogy zenélünk. Örömömben véletlenül sírni kezdtem. Annyira persze nem látványosan, csak egy könnycsepp csordult végig az arcomon! És még mellé mosolyogtam is, csak a hangom némiképp berekedt, de persze észre sem vették.

"... Und hast du keïnen Bock
dann lass es eben,
kannst ja mal überlegen."

A szám végén meghajoltam, és mellém lépett a két barátom, és a szerelmem, a bátyám is. Tudtam már a meghajlás következtében, hogy a visszatapsolást nem csak beképzeltem magamnak, hanem valóban megvolt! Egy álom vált valóra. Ezt már váltig állíthatom! És ez még csak a kezdet...

8 megjegyzés:

Angel írta...

Lol!
Rohadt jó a rész! :D de szeretnék valamit megcáfolni!
"(amit úgyis mindenki kitalál xD)" Én nem tudtam!!! xD
Ügyike vagyol! Puszy!

Meloddy írta...

Nem tudtad melyik a részlet? Minden esetre köszönöm a komidat! A zeneszöveg címét meg nem árulom el, hátha valaki megpróbálja kitalálni xD

Névtelen írta...

véégreee...
már alig vártam, eszméletlen jó lett :D
én se tudom miből van a részlet
a lényeg, hogy megint valami tökéleteset alkottál :)
siess a kövivel...
Réka

Meloddy írta...

Na most el is pirultam :$ köszönöm! ^^ Várom amúgy a tippeket a részletre :) mellesleg a szám címe benne van a szövegbe! ^^

Neserly Molly írta...

juuuuj, de ééédes *__* már nagyon vártam ezt a jelenetet :D megint egy rakást röhögtem x"D
Am hogy nem lehet a Hey Teufel komm raust felismerni? :D Hey Teufel kannst du meine BEICHTE lesen <3 ez olyan Beichte, hogy csak úgy porzik :"D
Ügyes vagy Meloddy nagyon, várom a kövi rééészt*__*<3

Meloddy írta...

ÉÉÉÉÉÉS A FŐDÍJ MOLLYÉ!!! *.* Kitaláltad :)♥ Gratula! ^^
A nyereményed: egyenlőre csak annyi hogy sietek a résszel! :D

Annette írta...

Én is kapok valami díjat Molly mellett? Mert én is tudtam ám, hogy a Beichte-ból vannak a részletek, csak későn jutottam ide, hogy elolvashassam... :P
Amúgy a részek szuper jók lettek, csak sajna már megint lemaradtam kicsit... :( Örülök, hogy így egymásra találtak a fiúk az étteremben, viszont marhára fúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy mikor buknak már le... xD :P Vagy hogy Georgnak vagy Gustavnak fel fog-e tűnni valami Bill és Tom kapcsolatából... :P Egyelőre erre csak te tudhatod a választ, de remélem, amint időd és energiád engedi, megtudjuk mi is. :D ;)
Puszillak, Drága <3 ^^

Meloddy írta...

Nagyon szépen köszönöm Annette! ^^ Igen, a te díjad is az lesz, hogy sietek a résszel, de utána kaptok mást is :P majd én tudom :P és örülök, hogy tetszett ám nem baj, hogy le vagy maradva, más is van így ezzel :P