2012. március 24., szombat

XXII.fejezet: I want you!

Sziasztok!
 Igen , tudom, hogy megint lemaradást kell behozzak. De nem tehetek róla, hogy van 6 blogom és egyszerre csak egyet tudok egy nap frissíteni - sőtt ahhoz sincs kedvem mindig. ^^" Tudom na! Ez a lustaság. De figyu! Azzal a fenn álló helyzettel kell szembe néznem, hogy a középiskola nem játék, örökké csak rohanok, és mire hazaérek az összes energiám lecsúszik a nullára! -.- Ezért hálásan köszönöm türelmeteket! *.* Jó olvasást. ;)



[Akarlak!]

Nem számoltam a perceket, hogy meddig l'amore-oztunk az udvaron, de az idő mellette gyakran már nem is létezik. Ezt talán meg kellett volna szoknom, talán megfontolhattam volna, ha szerelmes leszek - még akár a saját bátyámba is - akkor az időm már rég más beosztásokon fog múlni. Beosztás? Mit nekem beosztás? Az időmet én osztom be, nem? Akkor minek is gondolkozok ezen a marhaságon?
Az utóbbi időkben olyan sok minden történt... és ezeken még nem volt alkalmam elgondolkozni. És miért? Mert Tom szinte mindenről eltereli a figyelmemet. Azzal a sok hangulatváltással meg mittudom én! Szinte már gondolkozni is elfelejtek, és sokszor vagyunk ott, hogy csak beszélek-beszélek - és beszélek egyfolytában, aztán ráébredek arra, hogy én sem tudom miről...
Abban a percben szerettem volna ezt neki is elpanaszolni. De nem tettem.
- Mi az Bill?
- Semmi. Hagyjuk.
- Jól van.
Gyorsan engedett! Látom mennyire érdeklem őt... áh, ez a szerelem!
Az ölelést egy percre sem hagyta el, csak talán akkor, amikor...
- Tom! Bill! Képze... !! MI A FASZT CSINÁLTOK??!
Botránykozott meg a jelenetünkön az imént kifutó Oscar. Már éppen bepánikoltam volna, amikor Tom megszólalt:
- Te vak vagy? Megölelem. Ő is engem!
- Jó, de ez... hű!
- Szard már le! Neked nincsen testvéred?
- De van, de...
- Akkor miért kell ennyire meglepődeni azon, hogy én is megölelem az enyémet?
- Jó, de én nem szoktam megfogni a tesóm seggét...
Eddig észre sem vettem, hogy hátsó domborulataimat kényezteti! Furcsa, hogy már itt is kikapcsol az agyam... - aztán kapcsoltam! Lebuktunk?
- Hát... elvette a telefonomat, és csak azt keresem!
- Mi? Ja. Az más. Azt hittem már, hogy...
- De nem!!! Tűnj már innen, te kis ganajtúró!!
Rivalt rá bátyám, amire Oscar el is hagyta a helyszínt. Én még mindig a lebukással járó szorongásban tudhattam lelkecskémet, miközben Tom megint megcsókolt. Itt már kapcsoltam, és  célzás gyanánt eltoltam magamtól.
- Mi bajod?
Kérdezte, amire én igyekeztem megfelelően felvilágosítani:
- Tom! Az előbb... mi majdnem lebuktunk! És te ezek után nyugodt lelkiismerettel megcsókolsz?
- Tulajdon képpen, ha nem Oscarral van dolgunk, akkor le is bukunk, de ez olyan segg hülye, hogy már én is beleőrülök.
- Pláne... te eddig is őrült voltál!
- De te meg szereted ezt az őrültet, nem?
Vigyorgott bele képembe, amire megint megfájdult a fejem. Olyan sokszor okozott már fejfájást, hogy biztosra veszem: migrénem van.
- Inkább menjünk be a koliba...
- Jól van!
Látom ma gyorsan beadja a derekát bármire... féltem bele gondolni, hogy vajon szerinte ma én is ilyen kapó volnék mindenre, mert akkor biztosra veszem, hogy... hogy megint leteper, és most buktunk le tulajdon képpen, mert én még mindig nem hiszem, hogy Oscar ezt ennyivel lezárná. Csak Tom néz mindenkit hülyének! Én csak a koli-szobatársaimat. Főlleg Oscart, de neki is meg van a magához való esze!
Befelé menet megcsörrent a telefonom. Felismertem az sms jelző hangot. Gyorsan előkotortam a telefonomat, és a kijelzőre meredtem.

Üdv itthon,
a Pokolban -
kicsi csipisz!

Georg

Sóhajtottam. Elmosolyodtam. Mióta nem kaptam tőle semmi életjelet! Jobbnak is láttam, hogy visszaírjam neki az alább következőket:

Köszöntelek a
Gladiátor Képzőben!
Mikor vagy szabad?

Bill

Persze szorgalmas sms-ezgetésemet bátyám előtörő féltékeny énje sem hagyhatta szó nélkül. Egyből fintorgott, még valamit mormolt is az orra alatt, aztán közelebb súrlódott hozzám.
- Ki a bánat?!
- Nem kéne örökké féltékenykedned, te elbaszott Romeo!
- Jogom van, hogy tudjam, nem?
- Magánügy! Fordítás: NINCS!
- Köcsög vagy!
- Te meg olyan sötét, hogyha lemész a bányába, akkor a szén meg felszalad!
- Istenem.
- Most mi van?
- Utálok veled szócsatázni, mert mindig te nyered!
Átkarolt, és magához húzott. Így döcögtünk el az ajtónkig, majd tértünk be ismét a szobába. Addigra már a nap is fél árbócon járt. Ezért szeretem ezeket a vasárnapokat! Olyan gyorsan elmennek, hogy időm sincsen semmit sem csinálni. És megint a telefon!

Mikor legyek?

Sóhajtottam. Most hirtelen én sem tudtam! Minden holnap fog kiderülni, legalábbis a hetemet illetően. Csak az után tudom majd én is megmondani neki!
A szobában körbetekintve nem láttam semmi jelét annak, hogy bármi élet mozgolódjon valahol rajtunk kívül. Kétség sem fér hozzá, hogy a szobatársaink szépen leléptek egy utó-szilveszteri partyra. Általában valamelyik lány rendezi a másik emeletről. Valami Kembra Meierbeer? Fogalmam sincs, mert nem szoktam elmenni sosem. De ez most nem lényeg! Hogyan is keveredtünk ide? Ja úgy, hogy csak ketten vagyunk.
- Merre lehetnek?
Tettem fel a nagy kérdést, amire - az előbbiekben már kiderülten - tudtam is a választ.
- Kembra szilveszteri-after-partyjára. Akarsz menni?
- Nem.
- Jól van, ez várható volt tőled.
- Mi?
- A te fajta atomfizikus - patkányok mindig is kerülik az értelmes emberek társaságát, és az olyan rendezvényeket, ahol vannak ezek az emberek.
- Atomfizikus?! Patkány?!
- Mi van? Azt hiszed csak te tudsz oltogatni?
Fordult megint felém azzal az irigylésre méltóan irritáló mosolyával (amire ugyanott még jobbik esetben is begerjednék). Forgattam a szemeimet, majd határozottan hasba vágtam.
- Nem tudtam, hogy keményen szereted!
- Kabbe.
- Most hirtelen?
- Mi bajod van?!
- Jó remek. Jobb dolgunk úgy sincs! Akarlak! Itt és most!
Vágtam még egy megmagyarázhatatlan érzelmeket kifejtő fejet, és utánna egyszerűen csak megpróbáltam a figyelmemen kívülre rekeszteni ezt az örök-kanos állatot - de nem nagyon mehetett, mert a következőkben azon kaptam magam, hogy elkapta a pólómat, rálökött az asztalra és ott csókolt ahol ért. A pillanat hevével járó érzelmek eszméletlen gyorsan kerítettek hatalmukba, ami egy kéjes felnyögésben bocsájtkozott ki. Ami pedig az asztalon volt: hangos koppanással változtatott helyet. Nem akartam különösebb kommentárral illetni a fennálló helyzetet, ezért annyit mondtam neki:
- Te vadállat...
- Mmm...
Ez volt a végszó! Már tudtam mi következik. Éreztem, ahogy kezei kígyózó mozgást lejtenek felső testemen, elérnek a nadrágom cipzárjáig, és erősen lerántják azt kiszabadítva a már amúgy is ágaskodó "büszkeségemet".
Tom keze segédeszköz gyanánt tette a dolgát, amire most a változatosság kedvéért olyan szabályosan felvisítottam, mint egy éppen haldokló malac.
Ám még mielőtt komolyabban belemelegedtünk volna a konyhaasztalon való biológiai gyakorlatozásba a telefonom megint csörögni kezdett, és ez megint egy sms lesz. Tom hangot adott az elsőként eszébe jutó gondolatnak:
- Ó, Bill! A fasz ki van a telefonoddal...
Kikapta a zsebemből, és a kanapéhoz vágta, amiről az frankón le is csúszott. Reagálni sem volt időm és mi is követtük telefonom útját - a kanapéra. A kis készülék egy párnával együtt landolt a földön... - aztán az előzőekre tértem vissza egy igazán irónikus kérdéssel:
- Ettől jobban?!
- Kuss má!
Szabadon lévő kezét számra tapasztotta, majd feltérdelt felém a kanapéra. Másik kezét most szabadította fel és azzal saját nadrágján kezdett ügyködni. Mindeközben bennem lefutott az egész életem, mert egy kicsit durván kanosnak találtam amúgy is mindig ilyen hangulatú bátyámat. Azért saját magam ösztönzése ként támaszt találtam a kanapé megmarkolásában, amikor követhetetlen gyorsasággal belém mászott.
Most a szokottnál gyorsabb mozgást végzett, ami nem volt minden pillanatban kellő képpen élvezhető... ezért én is hol az extázistól nyöszörögtem, hol pedig a fájdalomtól.
***
Hajnal magaslatában, olyan két óra felé leguggoltam a kanapé mellé, és felemeltem a telefonom. Tom a kanapén döglött, én meg törzsvendéggé fejlődtem a WC-n, mert ez a testi kontaktus most valóban elég erős volt. Túl erős! De legalább tudom mit éreznek a nők menstruálás közben... bár nem fogom megszokni egy hamar a vér látványát - és reményeim szerint erre nem is lesz kellő alkalom.

Kembránál alszunk, Sneci!
Fellőtték a pizsamát!
Tom hol húzza a belét?

Keww

Mostmár értelmét sem látom a válaszolásnak. Mégis csak egy órája írta! Rámeredtem Tomra, és izmos karjára, majd elöntött a sárga irigység miközben sajátomra meredtem. Megint csak fintorogni tudtam, és idegben maradni! Nekem sosem lesz olyan. Sosem leszek Szex Isten? Pedig ettől nagyobb vágyam nincs most jelenleg. Vajon amúgy közel állok hozzá? Meg kell kérdezzem Tomot. De már csak holnap - izé: reggel! Mert most már nem akarom felkelteni. És a további lebukások elkerülése érdekében én betémferegtem a szobába. Becsuktam magam mögött az ajtót, felhúzódzkodtam az ágyra, és aludtam. Mi mást tehettem volna?

3 megjegyzés:

Neserly Molly írta...

eeezz. is nagyon jó rész volt :DD nagyon cukik :P de már igazán lebukhatnának úgy komolyan is xP ejj de gonosz vagyok >.< várom a folytit! ^<3

Névtelen írta...

ááááááá
akarom mondani jó lett :)
Réka

Meloddy írta...

Köszi lányok! :) Azért ez nagyon kedves tőled Molly :D de garantálom egyszer nagyon is hogy biztos totál tutira lebuknak! ^^ örültem, hogy tetszett nektek :D és Réka: imádom a hozzád hasonló bőbeszédű kommentelőket, akik egy mondattal ki tudják fejteni a véleményüket >.< ♥ KÖSZI A KOMIT CSAJOK! +.+ A kövivel majd jobban igyekszem :D