2012. február 6., hétfő

XX.fejezet: What do you doing now?

Sziasztok!
 Elég rég volt rész? Ezt kaptam emailben. Pedig szerintem nem is volt olyan régen... :3 bár nem tudom! Minden esetre: most hoztam a folytatást, és akkor már névtelenül is írhattok - ha a chatet nem szeretitek! :) pussyy




[Mit csináltok?]

Időnk már nem volt arra, hogy szétrebbenjünk, ezért anya és Gordon a szó szoros értelmében alkalomba vágtak. Kíváncsi vagyok mit gondolnak, de ugyanitt félek is átvenni a lehetőségeket. Viszont a szüleink tekintetéből semmit nem vehettem ki 100%-os biztosan, mert míg anya meglepett, de emellett elgondolkodó tekintetet vágott, adig apa, azaz Gordon jobban kikerekedett szemei teljes megilletődöttséget sejtetett, mikor megpillantott minket egymáson...
Az ideiglenesen beálló csöndet Tom törte meg azzal, hogy részben leszállt rólam, és részben üdvözölte őseinket.
- Á, szia anya! Apa! Gyorsan hazaértetek.
- Már én is megbántam...
Így anya, ami nemű kijelentésre elkezdtem azon fundálkozni, hogy kinek hiányoznék, ha most leugranék az ablakból... de tartok tőle: még Tomnak sem. Felszedne egy útszélit, vagy egy pestis járványt és ellenne élete végéig. Ha az utóbbi lehetőség igazolódana be, talán még látványosabb szenvedésnek lehetnénk tanúi, amit én egy-egy matek dolgozaton végignézhettem, átélhettem.
Mikorra a sors megint iróniával fűszerezte életem ezen mély pontját, Gordon adott hangot elméjéből előtörő gondolatának:
- Tom! Édes kisfiam. Azt hittem már kinőtted azt a korszakodat, hogy minden nap meg kelljen neked magyarázni, hogy az öcséd NEM LÁNY, és sajnos közeli rokonod, ahhoz, hogy családon belüli erőszakot hajts végbe rajta...
Netán ez a szarkasztikus, de ugyanott nagy valószínűséggel reális (kemény humorral fűszerezett) magyarázat, vélemény vetett véget ennek a kínos 5 percnek édesanya távozásával, amihez egy kedves megosztás is társult:
- Azt hiszem beveszem a gyógyszereimet...
Édesanyám gyógyszerei főként a migrénre való ellenszer, és az altató... sokszor volt már álmatlan éjszakája különös rémálmok miatt, amiből az egyik - úgy fest - valóra is vállt. Nekem mesélte a napokban, hogy az a kép tárult elé, hogy Tom és én a fürdőszobában faljuk egymást, úgy ahogy Ő és nevelő apánk szokta... Hát: jó tipp! Azt hiszem felírom egy kis tipp-listára a "fürdőszobai - románc" ötletet.
- Jaj, apa... ez nem az aminek látszik! Mi csak... hm... kergetődzkéztünk a házban! Igen igen! És Bill pont a szobátokba menekült, de én elkaptam.
Mondata utolsó töredékénél egy nagyon rafkós, nagyon számító, nagyon perverz mosolyt villantott felém, és kacsintott - amit Gordon észre vett.
- Hát persze. Akkor most nem kacsintgatnál rá! Tőlem buzuljatok csak.
Ezzel kiment. Kissé meglepett ez a fajta lezárás, de ha apa fáradt gyakrand mondd olyat, amit jobb és "józanabb" esetben nem mondana, és ezt rendszerint másnapra el is felejti...
Mikor megint kettesben maradtunk a szobába, én felálltam és kétségbeesetten fordultam Tomhoz. De mikor már épp kimondtam volna, amire gondoltam, váratlanul megajándékozott egy szájrapuszival...
- Felejtsd el!
- Mi van?
- Tudom, hogy arra gondoltál: itthon ne csináljuk. De ez szerintem tök fölösleges! Max majd jobban vigyázunk.
- Úr Isten. Te szex-vadállat! Neked aztán mindegy csak valakibe dughassad a kedvenc testrészedet, nem?
- Pontosan.
Ezzel ő is tökéletesen véget vetett éppen fennálló témának, majd rácsapott a seggemre, és elindult kifelé. Én utánna kiáltottam:
- MÉG MINDIG GORDONNAK VAN IGAZA! NEM VAGYOK CSAJ!!!!
Visszapillantott, egy újabb sunyi mosoly, és belökte határozottan az ajtót, majd olyan gyorsan elém lépett, és elkapta a nyakamat, hogy már csak azt vettem tudomásul, hogy kilök a falnak - a nyakamnál fogva! Unromantika? Ez köcsög. - de ezt a gondolatot azonnal elvetetett, amint ajkait megint az enyéimre tapasztotta, és egy olyan szenvedélyes (szenvedélyesen NYÁLAS!!) csókkal illetett, amit csak aktus közben szokott jutalom-"falat" révén adni nekem. Nyelve vadmacska mód tört utat számban, az enyémet keresve, és kettőnk ízlelő szerve találkozásakor olyan érzés keltetődött bennem, mintha egy orgazmust élnék át.
***
Az ablakhoz léptem, majd kitekintettem a hófedte tájra, e sötét, és kellemetlen hajnali időpontban. Kellemetlenül ért a tudat, mi szerint egy óra múlva már anya is elkészül, és munkába menet kitesz minket Wolmirstedben, a sulinál. Ismét beköltözünk a kollégiumba, és kitudja mikor jutunk haza legközelebb!
Sóhajtással nyugtáztam a tudatot, mi szerint ezellen már nem igen tudok mit tenni, és ha ismét hisztérikás picsáskodom Tom olyan nyaklevessel ajándékoz meg, amit egy életre megemlegetek! Nem hinném, hogy bejön neki, amikor úgy viselkedem, mint egy menstruáló tini-fruska... ám semmi bajom a lányokkal, de akad néhány... hát: érdekes alkat, akik úrinőnek képzelve magukat kényeskednek kedvükre, és a "csajoknak" örökké csak hencegni tudnak azzal, hova megy nyáron, hány pasi dugta meg őket, mennyi új rongyot vett magának a leárazáson - szerencsére nem sok ilyet ismerek... de még azok a lányok, akik az én - hát: baráti körömhöz tartoznak sem állnak annyira közel hozzám, hogy én magam is olyan legyek. Én pasi vagyok! És elegem van abból, hogy örökké lánynak néznek... tulajdon képpen abból is elegem volt, hogy egészen 11 éves korunkig Tom is azt latolgatta, hogy melyik nemhez tartozom e... lám! Milyen meglepő...
Akarva-akaratlan léptem vissza bőröndöm mellé, letérdeltem és elkezdtem olyan izgalomban felráncigálni a cipzárt, hogy az az ég-világ minden kincséért sem akart megmoccanni.
- Segítsek?
Tekintetem hirtelen az ajtó felé rebbent, ahol is bátyámat láttam meg, miként hanyagul, összefont karokkal, fél-kómás, kába tekintettel dőlt az ajtófélfámnak. Amit ma hajnalban még csak egyszer fejeltem le!
- Nem kell, megoldom.
És mintha erőt adna már csak a jelenléte is: berántottam a cipzárt, és sikerült összehúznom a bőröndöt. Felállítottam, majd jómagam is felegyenesedtem. Zsebeimbe helyeztem a kezem, és ránéztem Tomra, tettetett lazasággal.
- Te összepakoltál már?
- Ja. Vagy 12 baseball sapka, és 11 kendő... plussz a ruhák. Nem lényeges!
Nem lényeges??! Hát persze. Tomnak tök mindegy csak a sapkája meglegyen! Hát ez már csak így van...
Váratlanul anya robogott be a szobámba - idő előtt.
- Készen vagytok? Telefonált a főnököm! A kolléganőmnek előbb haza kellett jönnie, ergó nekem is előbb be kell mennem!
- Persze, de apa még nem ért haza az éjszakás műszakból!
- Nem baj. Majd felhív titeket este! Muszály mennünk fiúk...
Ezzel térült-fordult, kiment. Tom határozott mozdulattal rúgta be (szokás szerint: izomból) az ajtómat, amibe az üvegek ismételten megremegtek, mint általában akkor, amikor idegrohamot kap. Szerintem epilepsziás-rángások törnek rá, amikor valami nem úgy van, mint azt ő szeretné! Tudom mi az epilepszia, és azt is, hogy semmi köze nincs Tomhoz (bár néha már ki tudja...) , de ugyanitt azt is tudom, hogy Tom mennyire állat egy-egy pillanatában.
- Ahh. Megint nem köszönünk el apától!
- De este hívni fog...
Próbáltam kijelentésemmel nyugtatni, és közben összecipzároztam fekete-fehér pulóveremet. Tom erre vetett egy amolyan "te hülye vagy - de most nem is tudom miért" pillantást", majd megrázta a fejét és kiment, majd kívülről is megillette ajtómat egy erőteljes becsapással. Már hallom is anya figyelmeztető hangját!
- TOM KAULITZ! Apáddal nem az ideggyógyászatról rángattunk ki, hanem saját magunk gyártottunk! Kérlek: ezt vedd már te is tudomásul!
Talán ezt a slampos humorérzéket, amim van édesanyámtól örököltem, de elképzelhető, hogy az igazi édesapámtól. Vagy netán Gordonról ragadt rám? Mindegy. Fő, hogy van mire visszamenni ezt illetően!
***
Mikor indultunk már megint esett a hó. Ezt értékelném, ha december lenne, de januárban? Mondjuk még itt sem furcsa feltétlenül...
Tom kedves, és hősszerelmes módjára megint befoglalta az anyósülést, és így én újabban hátul rekedtem (MEGINT). Néha az mp4-es lejátszómat nyomkodtam, néha sóhajtottam egy halványat - és ezalatt végig a mellettünk futó tájat fixíróztam. Elgondolkodtam azon, hogy fogok megszökni a holnapi tesi óráról, mielőtt Tom megint rávenne a tornázásra azokkal a végtelenül mélly, csodás tekinteteivel! Tervem gyártogatása alatt egyre csak közelebb jutottunk a Joachim Friedrich Gimihez... kíváncsi vagyok már mennyi mindent kell túlélnem a közel-jövőben! - és ekkor egy másik gondolat is szöget ütött fejemben... vajon Georgal mi a helyzet? És Gustav él e vagy hal? Remélem hamarosan velük is találkozom.
- Olyan furcsa ez a  szín...
Hallottam meg anyám megállapítását, amit nekem szánt egy piros lámpa felvillanását követően. Bágyadtan néztem le a körmömet ékesítő fehér körömlakkra, amikor is tudtomra jutott, hogy hol is vagyunk. Akaratlanul is eltereltem a körömlakkos-témát, és egy újat indítottam:
- Már itt is vagyunk?
- Hát mit vártál? Nem lézenghetünk örökre a "pusztában"...
- Persze... na mindegy!
Anya és Tom éppen belekezdtek egy másik téma kivesézésébe, amikor váltott a lámpa... hamarosan megérkeztünk a sulihoz is.

- Hát srácok... nem szeretek búcsúzkodni, de... ígérjétek meg, hogy jók lesztek és vigyáztok egymásra! Főlleg te Bill.
Persze engem ismerve az sem lenne lenyűgöző, s történelembe is belekerülő elhalálozás, hogy véletlenül ledöföm magam a hatalmas karmaimmal... ezt még Tom mondta régebben! De azóta is tisztában vagyok a reális tartalmával mindennek...
- Persze... aztán te is vigyázz, anya!
- Jó, miattam ne aggódj. Sziasztok!
- Jó utat!
Nyögtem még be mielőtt elhajtott volna, majd megfordultunk bátyámmal az iskola bejárata felé. A "népszámlálás" már biztos kezdetét veszi. Kifejtem: minden hosszabb szünet után megnézik ki érkezett meg iskolába, ebből mennyien kollégisták, és mennyien maradtak otthon. Izgalmas.
Belépve a főkapun egy seregnyi diákot láthattunk az aulában. Ölelkező barátnőket, titkos kézfogást lejátszó srácokat, végeláthatatlan "BUÉK" köszöntés... ezt jobban mondva csak hallottuk. Hamarosan észrevettük a mi kis klikkünket: Leonardot, amint épp egy dobozos kólát szürcsölt, Kevint, aki épp a bőröndjén ült, Oscart, aki szorgalmasan az orrát túrta "finomabbnál-finomabb" bacilus-gömböcskék után kutatva, Justint, amint telefonál (feltehetőleg Judyttal, a barátnőjével, aki a város másik sulijába jár)... tehát együtt volt mindenki! Már csak mi - helyesbítve: Tom hiányzott. Hamarosan mi is csatlakoztunk, amire köszöntés képpen annak lehettünk tanúi, ahogyan Leo erőteljesen fejbe csapja a még mindig nagyon elfoglalt Oscart, ezzel a kijelentéssel:
- Oscar! Te paraszt. Ne zabáld már a fikádat, csezd meg!
- Elképzelhető, hogy nem reggelizett...
Nyögte be bátyám, amire mindenki felnevetett és kézfogásokkal üdvözölték. Az utóbbi időben megújult társadalmi elrendezkedésünknek hála most én is kaptam kézfogást, de jó szándékot, vagy lappangó viszont látási örömöt egyáltalán nem is éreztem a dologban.
- Nem szoktatok még ilyenkor megérkezni! Mi történt?
- Anyunak előbb kellett munkába mennie.
Vont vállat ismét bátyám, és szinte reflexből megfogta a kezem. Ez olyan szinten megdöbbentett, hogy csak eltátottam a számat, és meglepetten kaptam oda bátyám felé a tekintetem. A srácokat is kellő képpen megillette a dolog, és már csak bátyám folyamatosan vörösödő fejére szenteltem különösebb figyelmet - de gondolkozni nem tudtam normálisan... erre Kevin felszólalt:
- Te meg... ti meg... mi a...? Mit csináltok?
Kezdtem sejteni, hogy Tom nem nagyon jó az érzelmei eltitkolásában... én annál inkább! Remélem ez egy jó örökkévalóságig még így is lesz! Tom viszont frappánsabb, mint én, és gyorsan kivágta magát a dologból:
- Csak... befelé jövet egy hódarabkát nyomott a nyakamba, és meg akartam bizonyosodni róla, hogy most nincs e nála...
- Ó, Tom... ilyen aljasnak nézel?
Csatlakoztam a teljes fikciónak örvendő párbeszédbe, amire Tom is fogta az adást:
- Hát igen.
Erre megint egy nevetés - és láthatólag én is megkönnyebbültem. Nem tudom meddig tudunk még hazudozni - előbb utóbb úgyis minden kiderül. Csak nem mindegy mikor! Remélem előbb-utóbb zöldágra vergődünk ezen a téren...

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

semmit sem lehet tökéletesen megcsinálni...
neked mégis sikerült :D
siess a kövivel
Réka

kviki1998 írta...

Nagyon jó lett:) Áhh tökre izgultam, hogy lebuknak-eXD Hamar kövit:D

Neserly Molly írta...

hehe xD Hát... mi tagadás, a szülők lazán kezelték a dolgot... mondjuk, ha Tom 11 éves koráig lánynak hitte Billt, akkor ez várható is volt xD Nagyon izgi rész volt, várom a folytatást :DD

Meloddy írta...

Rékának: köszönöm szépen! :) ez igazán jól eső elismerés volt ^^
Vikinek: remélem nem csalódtál :) örülök, hogy elnyerte tetszésed! *.*
Mollynak: nagy örömmel tölt el, hogy ez a részlet megmaradt benned ^^" és boldog vagyok, hogy izgisnek találtad. :)
MINDENKINEK: SIETEK A FOLYTATÁSSAL!! *.* Köszönöm szépen :)

xxslashxx írta...

Jó lett nagyon, hamar hozd a folytatást, a design pedig szerintem is atom cool :)

Meloddy írta...

köszi köszi köszi *.* jaj de jó, hogy írtál! Én is fogok ha hétvégén hazaérkezem :D De lehet még holnap is - nem tudom, hogy lesz időm. :// De már nagyon szeretnék! Igyekszem. :) pussyy ;))