Itt az első rész! Remélem elnyeri a tetszéseteket. Kérlek írjatok! ^^ u.i. remélem a kép is tetszik... magam csináltam!
Az a kedves álom úgy foszlott szét aznap reggel, mint valami régen elfelejtett dal, amit már senki sem énekel. Fáradtan nyomtam le a digitális órámat, ami a rádió Morning Show-jával engedett hangot magának ezen a fáradt, októberi napon. Legszívesebben azzal egyetemben, hogy lenyomtam a gombot én is elmerültem volna, mert mióta elkezdődött a gimi azóta szabad percem sincs. 15 éves fejjel nem kellene azon tanakodnom, hogy mikor ugorjak le a másodikról, a legnagyobb problémámnak egy matek témazárónak kéne lennie... nem is tudom! Engem már év eleje óta az érdekel mikor csap el az utcára lépve egy kamion...de sajnos még ha magam ugranék be eléje, valaki mindig elrántana, ezzel megmentve szánalmas életemet...
- Nehogy már mindig az ágyadban basszad a napot! Mióta koleszosok lettünk azóta romlott az átlagod, nem vagy hajlandó felkelni reggelente, én meg pont, hogy leszarom! De amióta anya is tudomást szerzett erről a kis "félrelépésedről" azóta nekem sincs egy percnyi nyugtom sem tőled. Hallod Bill? Neked beszélek!
- Ne kiabáljál, mindjárt kelek...
Való igaz: mióta kolégiumba járunk azóta meglehetősen romlott a tanulmányi eredményem, de ezt részben az osztály közösségnek is köszönhetem. De az, hogy nem vagyok hajlandó felkelni reggelente csak mostanában alakult ki bennem.
Fáradtan ugyan, de mégis lerántottam magamról a takarómat, és beléptem a papucsba, majd kimentem a konyhába. A pultnál kevertem magamnak egy kávét, aztán azt megittam. Utam következő állomása a szekrényemhez vezetett, kiszedtem egy farmert és egy pólót, majd a fiókomhoz lehajolva kivettem egy bokazoknit. Bezárkóztam a fürdőbe és felöltöztem. Alig léptem ki a fürdő ajtaján, mikor Tom ment el előttem és a fejemre borította a szennyes alsógatyáit. Ingerülten kaptam le magamról és utánna szóltam:
- Hé! Ennyire te sem lehetsz görény!
- Bocs. A természet az úr! Én vagyok az erősebb. Fiseld a következményeket! Kevin, Justin, Leonard és Oscar már lelécelt. Utánnuk megyek! Neked van öt perced, hogy elindítsd a mosógépet, és kimosd a ruhákat.
- Tom!
- Nincs apelláta! Jó munkát öcsikém... - rám kacsintott majd nevetve távozott. Idegességemben a földhöz vágtam a nagy adag ruhakupacot és otthagytam. A bátyám el van szálva magától! Ehhez nem fér kétség... bár régebben rájöttemvolna, de még meg volt bennem az a gyermeteg csodálat, amikor felnéztem rá, és úgy éreztem mindig számíthatok rá... most, hogy elkezdtük a középiskolát ez az énje bátyámnak teljesen elveszett. Kissé elkeserítő, hogy ez lett belőle... de mindezektől eltekintve: én soha nem leszek senki csicskása!
Az osztályterembe lépve egyre gyülemlett bennem a feszültség és igyekeztem észrevétlenül elérkezni a helyemre. Már éppen felsóhajtottam volna, mikor Pietro, az olasz cserediák ült le mellém.
- Szia Bill!
- Üdv Pietro.
- Na milyen napod lesz?
- Szar, mint mindig, de már megszoktam...
- Megint a zsarnok bátyád?
- Micsoda? Pietro, Tom nem zsarnok!
- Akkor mi? Folyton ugráltat téged, zaklat meg ilyenek...
- Hát... elvette az eszét a közösségi élet!
- De neked is! Mi ez a fekete műkarom?
- Ez nem mű, de még csak nem is karom te színvak... körömlakk, és nekem valóban ilyen a körmöm!
- Ilyen nagy?
- Igen.
Beszélgetésünk "felettébb izgalmas" fergetege közepedte belépett Frau Shitzketzan a terembe és letette könyveit az asztalra. Az óra kezdete feleléssel telt el. Jennyt, az osztály lúzerét hívatta ki a táblához. Jenny alacsony, göndör fekete hajú lány, hatalmas, vastag, barna keretű szemüveggel, a ruhákban csapnivaló ízlése van. A megjelenése miatt ragadt rá a veszélyes L betű. A kérdésekre természetesen nem tudta a választ. Nem meglepő!
Tekintetem az ablaknál, leghátul ülő bátyámra tévedt, aki éppen nagy traccsparty közepedte volt található, egy feltűnő, barna hajú hölgyeménnyel. Megráztam a fejem és magamba már imádkoztam a kicsöngetésért. Imáim meghallgatásra tértek!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése